Az EU Közös Agrárpolitika az európai integráció egyik legnagyobb hatású és költségű szektorális politikája.
E szektorális politika tekintetében a nemzeti politikák fontos jellemzői:
─ az európai ügyek és a nemzeti szakpolitika szorosan összekapcsolódik, a megoldatlan nemzeti szakpolitikai ügyek tehertételt jelentenek az EU (illetve a tagállamok) viszonylatában folytatott szakpolitikáknak;
─ a nemzeti (különösen a rövidtávú szektorális) érdekek határozott képviselete esetenként konfliktussal járhat a távlatos Európa-politika céljaival;
─ e szektorális politikában szükségképpen erősen jelenik meg a közös költségvetéssel kapcsolatos nemzeti érdek, ám a politika sikerét nem pusztán e reláció (főleg nem a rövid távú hatások) mutatják.
A KAP közös finanszírozása tette lehetővé eredetileg a közös agrárpiacot, mint pozitív externalitást a tagországok számára. Ugyanakkor az EU-tagországokban az agrártermelésnek kezdettől fogva jelentős, a közvetlen termékelőállítást meghaladó céljai is voltak és vannak. E multifunkcionális elemek lényeges, határokon túlnyúló externalitásokat szolgálnak. Egyrészt a földfelszín állapota jelentős hatást gyakorol a felszíni vizek, a levegő tisztaságára, a folyók vízgyűjtő területére, továbbá az éghajlatra. Lényeges az állat- és növényegészségügyi, állattartási és környezetgazdálkodási szempontok egységes érvényesítése a különböző EU tagországokban. Közös érdek fűződik ahhoz, hogy a tájak arculata a szegényebb országokban és régiókban is megfeleljen az európai modell igényeinek. Mindezek együttesen európai közjavaknak minősíthetőek. A vidékfejlesztés fentiek előmozdításán túl jelentős modernizációs és szerkezetátalakítási lehetőségeket nyithat meg.
A kiélezett viták egyik fő célpontja a Közös Agrárpolitika. Annak első pillérében (piaci és közvetlen támogatások) a kiadások felső határát rögzítették, lényegében a korábbi időszak szintjén. Figyelemmel a 2003. évben meghirdetett újabb reformlépcsőre, illetve a keleti kibővítés igényeire, ez az előirányzat további csökkentés nélkül is szűk keretet szab a Közös Agrárpolitika számára. A legutóbbi reformlépcsőbe beépített „pénzügyi fegyelem” mechanizmusa révén 2007-től jelentős mértékű támogatási degresszióra lehet számítani. Ugyanakkor a költségvetési előirányzat szűkítésének paradox módon a vidékfejlesztés lett az áldozata. A brüsszeli csúcs 2002. októberi döntése után ugyanis a kiadások csökkentése elsősorban a második pillér, a vidékfejlesztés kiadásait érinthette.
Mindezek figyelembevételével áttekinthetőek a közös költségvetés jövőbeli funkcióival, annak esetleges változó szerkezetével is szorosan összefüggő lehetséges KAP-opciók: az első változat szerint a KAP továbbra is fennmarad. Lehetséges elvileg akár a KAP teljes elvetése és renacionalizálása. Lehetséges végül elvileg a totális liberalizálás is, amikor e közös politika megszűnésével egyidejűleg nemzeti politikák sem működnek.
