A Milka egyike azon márkaneveknek, amellyel - „esernyő”-brandként használva - akár több tucatnyi különböző terméket lehet eladni. Mára ki is nőtte magát a Suchard-márkanév alól, holott kezdetben utóbbi sokkal hangsúlyosabban jelent meg a csokoládétermékek csomagolásán.
A Suchard csokoládéüzemet 1826-ban alapította a svájci Neuchatelben Philippe Suchard, az első tábla tejcsokoládét azonban csak 1901-ben dobták piacra, Milka néven. Ehhez persze az is kellett, hogy előzőleg bizonyos Daniel Peter 1975-re olyan tejsűrítési eljárást kísérletezzen ki, amellyel lehetővé válik a tejcsoki készítés. A Milka ezt követő sikeres promóciójához az is hozzájárult, hogy míg a csokoládét sokáig csak patikákban, elsősorban felnőtteknek árusították, addig a Suchard hirdetéseiben és termékei csomagolásán előszeretettel szerepeltetett gyermekeket, nem titkolva, hogy őket szeretné leginkább megnyerni.
|
A Milka csokoládéhoz - legalábbis az átlagos magyar fogyasztók által belátott periódustól bizonyosan – hozzátartozik a csomagoláson az alpesi legelőn álldogáló lila tehén. Különféle tehenek, bernáthegyi kutyák, hegycsúcsok (valamint afrikai vidékek és tevék!) sosem hiányoztak a Milka csomagolásáról, plakátjairól, a lila szín pedig már 1901-ben, az Art Nouveau mozgalom legizgalmasabb időszakában a márka saját színe lett (az étcsokoládé papírja pirosas-színű maradt). A csokoládéüzem grafikusai más állat lilára festésével is elkezdtek kacérkodni, egyik plakátjukon például egy - hagyományosan tarka - papagáj mellett egy lila színű is bontogatja szárnyait. Ezek a megoldások azonban nem állandósultak annyira, mint a lila négylábúak.
A lila tehenek, pontosabban Schwalbe, Lori és Perle névre hallgató jószágok 1971-tól kezdtek feltűnni a Milka csomagolásán és promóciójában, s természetesen ők (illetve a környezet, amelyben feltűnnek) jelképezik azokat a hagyományos értékeket, amelyek tulajdonképpen minden svájci csokoládéhoz szervesen kapcsolódnak: az Alpok tiszta levegője, dús legelői a természetességet, az eredetiséget sugallják, maga a tehén pedig a finom tejet, amely a finom csokoládéhoz nyilván elengedhetetlenül szükséges. A csokipapíron látható négylábú nem igazán változott az utóbbi évtizedekben, inkább csak a vonásai finomodtak, s most már megszámlálhatatlan különböző Suchard-Kraft termék csomagolásán bukkan fel, míg a Suchard feliratot – mintha arra már senki nem lenne kíváncsi – a csomagolás apróbetűs részeire száműzték.
Erre a linkre kattintva megismerkedhet további márkák történetével.