A védjegy, mint kereskedelmi fogalom 1876 óta ismert nálunk. A németes hangzású család- és a belőlük létrejött cég-, illetve márkanevek részben zsidó, részben sváb, szász vagy osztrák eredetűek. Ugyanakkor meghonosodtak idehaza olyan márkanevek is, amelyek ipari háttere valahol az országhatárokon túl találtatott (Singer varrógép, Oetker sütőpor, Bata cipő), így aztán sokan ezeket is magyarként őrzik emlékezetükben. Különlegesnek mondható a Dreher helyzete, amely mind a sör-, mind a keksz- és ostyagyártásban nagyobb név lett itthon, mint hazájában, Ausztriában.

A második világháborút követő államosítások után sajátos helyzet állt elő. Az önként vagy kényszerből távozott cég- és márkatulajdonosok távollétében a bevezetett márkák, akár jogilag tisztázatlan helyzetben is, tovább éltek: ez történt például az Unicummal, a Tungsrammal, a Zsolnayval, a Herz és Pick szalámikkal. Az ebből támadt, évtizedekig húzódó jogvitákat majd csak többnyire a privatizáció időszakában, az örökösöknek a magánosításba történő bekapcsolódásával lehetett lezárni.

A HVG néhány éve megjelent kiskönyve – mely mostantól az interneten is elérhető - a márkák történetének végigkísérésével próbálja – a teljesség igénye nélkül – feltérképezni a hazai gazdaságfejlődés utóbbi évszázadát, a tárgyiasult emlékek, illetve a hozzájuk kötődő jelentések tükrében.

A régi magyar márkák történetét bemutató mellékletünket megtalálja itt