szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Csütörtökön rendkívüli ülésen foglalkozhat a Magyar Televízió (MTV) Közalapítvány kuratóriuma azzal, megfelelően alakította-e műsorát a közszolgálati médium azt követően, hogy Rómában bejelentették II. János Pál pápa halálhírét.

A rendkívüli ülést  a testület két, szabad demokraták által delegált tagja kezdeményezte hétfőn. A köztévé a decemberi népszavazás után második alkalommal nem szakította meg műsorát egy olyan fontos eseménynél, amelyről több más adó - köztük a két országos kereskedelmi csatorna is - rögtön beszámolt - magyarázta indítványukat Rajk László.
   
Szólt arról is, míg más televíziós csatornák az általános tartalom mellett külön, saját archívumuk feldolgozásával is emléket állítottak a katolikus egyházfőnek, ez a Magyar Televíziónál elmaradt, noha annak idején éppen a közszolgálati adó kapott lehetőséget arra, hogy rögzítse II. János Pál pápa két magyarországi útjának eseményeit.
   
Az ülést "nem kérdés, hogy összehívják-e" - jelentette ki a testületi tag, jelezve azt is, az általuk összeállított kérdéssorban választ várnak egyebek mellett arra is: kit bízott meg az intézmény vezetése azzal, hogy készítse elő a pápa halála esetére a rendkívüli adást, ez megtörtént-e, és ha igen, milyen módon.
   
Vasárnap jelentette be Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület Fidesz által delegált tagja: annak kivizsgálását kezdeményezi a médiahatóságnál, hogy a Magyar Televízió, a kereskedelmi csatornákhoz hasonlóan, miért nem szakította meg időben adását II. János Pál pápa halálhírét követően.
   
Az MSZP kulturális és sajtó munkacsoportja szerint "hihetetlen mértékű hibát" követett el a Magyar Televízió, amikor nem szakította meg szórakoztató műsorát a pápa halálhírére.

Holub Katalin, az MTV szóvivője akkor úgy nyilatkozott, a köztévé közszolgálati szerepéhez méltó módon foglalkozott a hírrel.

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

A csehek tényleg megcsinálták méregdrága szuperautójukat

Stratégiát váltottak a kínai autógyártók: hibridekkel törnek előre Európában

Stratégiát váltottak a kínai autógyártók: hibridekkel törnek előre Európában

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője

A kiemelt bánásmódot nem ingyen kaptuk – sokatmondó volt a Kúria-elnök újévi köszöntője