A másfél éve jelentkező műsor egy közelmúltbeli adása miatt az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) Panaszbizottságához fordult egy néző, mivel álláspontja szerint a műsorvezető szidta Orbán Viktort, a Fidesz elnökét; a grémium – arra hivatkozva, hogy tipikus véleményműsorról van szó – elutasította a beadványt.
Dobos Menyhért, a közszolgálati médium közéleti igazgatója ugyanakkor levélben fordult Debreczeni Józsefhez, amelyben azt írta, hogy az MTV műsorvezetőjeként nem hangoztathatja saját véleményét. Debreczeni ezt követően úgy döntött, hogy berekeszti műsorát. A Lapozó vitaműsor csapata
elfogadta Rudi Zoltán felkérését, hogy változatlan feltételek mellett folytatódjon a műsor.