Az exkormányfő a belépés mellett érvelve többek között azt emelte ki, hogy Magyarország méretei nem teszik lehetővé az elzárkózást. A nemzeti érdekek fokozott képviselete kapcsán aláhúzta: vannak, akik a nemzetközi érdekeket a nemzeti érdekek fölé rendelik. "Régen moszkovitának, most brüsszelitának hívják őket" - fogalmazott Orbán, viccesnek nevezve, amikor a Fideszt ezek az emberek akarják kioktatni az Európai Unióból. A politikus szerint a 2003-as költségvetés igazi feladata a felzárkóztatás lenne. Mint mondta, ha a költségvetés ennek nem tesz eleget és a gazdaságpolitika sem változik meg, akkor Magyarország súlyos helyzetbe kerülhet a belépést követően.
A hozzászólásokat követően a kongresszus egyhangúlag elfogadta az Európa a jövőnk, Magyarország a hazánk című programot, amely egyben vitairat is. Ugyancsak elfogadta a plénum a Fidesz elnökségének az európai uniós csatlakozással kapcsolatos határozatát.
Szájer József, a Fidesz alelnöke zárszavában azt mondta: a Fidesz azért rendezett az Európai Unióval kapcsolatos kongresszust - a pártok közül elsőként -, mert ma ezt a kérdést ítéli a legfontosabbnak. Megítélése szerint az unióhoz az az ország tud sikeresen csatlakozni, amelyet az integráció felkészülten ér. "Aki felkészületlen, az rosszul is járhat" - szögezte le. Szájer sajnálattal állapította meg, hogy Magyarország élén ma olyan kormány áll, amely az integráció kapcsán nem a nemzeti érdekekből indul ki, hanem valamilyen külső érdeket érvényesít. (MTI)