Mol: minden eddiginél nagyobb befektetés Oroszországban

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nyugat-szibériai kőolajmező közös kiaknázására létrehozott vegyes vállalat alapításáról írt alá szerződést csütörtök este Moszkvában Hernádi Zsolt, a Mol Rt. elnöke és Jurij Bejlin, a második legnagyobb orosz kőolajvállalat, a Jukosz alelnöke.

A 200 négyzetkilométeres olajmezőn jelenleg 50 kút üzemel, a csúcsra járatás idejére - várhatóan egy-másfél éven belül - ezek száma 300-ra nő. A Mol Rt. elnökének beszámolója szerint a beruházás összköltsége 350-400 millió dollár, ami 50-50 százalékban oszlik meg a magyar vállalat és a Jukosz között. „Csúcsra járatás után a mező évente mintegy 2,5 millió tonna kőolajat ad majd, amelyből a Mol 1 millió tonnát kap” - mondta Hernádi Zsolt, aki emlékeztetett arra, hogy ez hozzávetőleg ugyanannyi, mint a Magyarországon évente kitermelt teljes kőolajmennyiség. Becslések szerint a terület hozzávetőleg 20 millió tonna kőolajat rejt, a kitermelés tehát közel 10 évig biztosítva van. A beruházás nagyságáról szólva a Mol vezetője elmondta, hogy a területen 60 kilométernyi új utat kellett megépíteni és 100 kilométernyi vezetéket fektettek le.
A ceremónián részt vett a moszkvai látogatáson tartózkodó Medgyessy Péter miniszterelnök, Kovács László külügyminiszter és Csillag István, a gazdasági és közlekedési tárca vezetője is. Medgyessy Péter hozzászólásában elmondta: ilyen nagy volumenű magyar befektetésre még nem volt példa Oroszországban. A kormányfő hangsúlyozta: az új magyar kormány politikája értelmében - a kölcsönösség alapján - szívesen látják Magyarországon is az orosz beruházókat.
Kérdésekre válaszolva Hernádi Zsolt leszögezte: a moszkvai tárgyalások során nem kerül szóba a Mol Rt. gázüzletágának esetleges eladása, és a társaság 25 százalékos állami részvénycsomagjának értékesítése sem. Hernádi szerint ez utóbbi lépésről még nincs kormánydöntés, és a Pénzügyminisztérium elképzelése szerint a magyar olajtársaság részvényei nagyrészt nem stratégiai befektető kezébe kerülnének, azokat a tőzsdén értékesítenék. (MTI)