Az egykori világelső, a US Open kétszeres győztese legutóbb a 2001-es ausztrál-francia Davis Kupa-döntőn lépett pályára, majd az elmúlt szezonban pihent. Időközben felépült váll-, illetve könyöksérüléséből, s november elején még azt mondta, hogy folytatja pályafutását.
„Csak akkor lett volna értelme a visszatérésnek, ha ismét száz százalékos a motivációm. Már 2002 végén éreztem, hogy ez nem lesz így, ezért inkább visszavonulok” - magyarázta a 30 éves Rafter. „Sajnálom, hogy Wimbledonban és a Davis Kupa döntőjében egyszer sem tudtam győzni. Így is elégedett vagyok eredményeimmel, úgy érzem, hogy mindent megtettem a sikerekért.” (MTI)
Tenisz: Rafter végleg visszavonul
Utolsó frissítés:
Bejelentette visszavonulását az ausztrál Patrick Rafter, a teniszsport elmúlt egy évtizedének egyik legszínesebb egyénisége.