előzőleg elhagyták a termet és hazautaztak, mert az Országos Választási Bizottság megalapozatlannak találta és elutasította a gyűléssel kapcsolatos panaszaikat.
A kisebbségi ombudsman úgy vélte: ha baj van, ha botrány van, az nem a jelenlévők, hanem a rendszer hibája. Az ombudsman szerint a választási rendszerrel nagyon sok baj van és ezek közé sorolta, hogy az igazságtalan. "Az a szervezet, amely például 50,5 százalékot szerez meg, hozzájut az országos kisebbségi önkormányzat összes mandátumához" - mutatott rá.
Kaltenbach szerint a körülmények is közrejátszottak az események alakulásában. Kitért arra, hogy a gyűlés helyszínén nem fértek volna el a gyűlés résztvevői, ha valamennyien megjelentek volna. Megfogalmazása szerint a legelemibb szabályokat sem lehet betartani és betartatni, ha 4500 embert "zsúfolnak össze, mint valami vágómarhákat, egy ilyen hodályban". Mint mondta, ekkora létszámot nem lehet kezelni. Hozzátette: ilyen feltételek mellett szinte megoldhatatlan feladat a szavazatok összeszámlálása is. "Ami itt történt, az a törvényhozás, és a kisebbségi választási jogszabályokat korábban előkészítők szégyene" - jelentette ki.
Kaltenbach emlékeztetett: korábban egyeztetést javasolt a belügyminiszterrel a problémák kiküszöbölése érdekében. Hozzátette: a kisebbségi önkormányzati választás-sorozat befejezését követően, várhatóan február közepe után sürgősen foglalkozni kell a kérdéssel. (MTI)
A vesztes Lungo Drom vitatja az új Országos Cigány Önkormányzat legitimitását