szerző:
hvg.hu

A belügyminiszter rendeletben szabályozta az április 12-én tartandó európai uniós népszavazás részleteit. A mintegy 8 millió választónak az "Egyetért-e azzal, hogy a Magyar Köztársaság az Európai Unió tagjává váljon?" kérdésre kell majd válaszolnia.

A Magyar Közlönyben megjelent, belügyminiszteri jogszabály értelmében a névjegyzéket március 25-től április 1-jéig kell közszemlére tenni, és ugyanebben az időben lehet kifogásokat benyújtani tartalmával kapcsolatban. A módosított névjegyzék április 10-ig tekinthető meg a polgármesteri hivatalokban. A választópolgároknak a névjegyzékbe történő felvételükről március 20. és 27. között küldenek értesítést.
A választási bizottságok megbízott tagjait az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok március 27-ig jelenthetik be. Ennek értelmében az MSZP, a Fidesz, az SZDSZ és az MDF küldhet delegáltakat a testületekbe, az országgyűlési választásokon kiesett FKGP és MIÉP már nem. A kampány április 10-én éjfélig tart, ezt követően tilos kampányolni a választás befejezéséig, április 12-én este 7 óráig. A népszavazással kapcsolatos közvélemény-kutatás eredményét április 4-től a választás végéig nem szabad nyilvánosságra hozni.
Szlovéniában várhatólag március 23-án rendeznek népszavazást az ország Európai Unióhoz és NATO-hoz csatlakozásáról. Anton Rop miniszterelnök bejelentette, hogy a kormány kötelezőnek fogja tekinteni magára nézve a kettős referendum eredményét. (MTI)

Tarlós: "Lehet sok mindent mondani, de nem érdemes mesélni"

Tarlós: "Lehet sok mindent mondani, de nem érdemes mesélni"

Kifogást adott be a Momentum, mert a kormány tájékoztató kampánya olyan, mint egy Tarlós-plakát

Kifogást adott be a Momentum, mert a kormány tájékoztató kampánya olyan, mint egy Tarlós-plakát

„A Fideszre akarsz szavazni, ugye?” – kiabálta a szavazatszámláló

„A Fideszre akarsz szavazni, ugye?” – kiabálta a szavazatszámláló

Csak két kormányközeli lap várta meg, mi lesz a választás eredménye

Csak két kormányközeli lap várta meg, mi lesz a választás eredménye

Mentőautó és kocsi ütközött Nyíregyházán, egy nő meghalt

Mentőautó és kocsi ütközött Nyíregyházán, egy nő meghalt

Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője

Elvérzett a Fidesz egyik kedvenc migrációs szakértője