Ficzere Lajos, az OVB elnöke szerint ha a március 1-jei országos cigány elektori gyűlés is eredménytelenül zárulna, akkor jogszabály szerint a választás már nem lenne megismételhető és négy évig országos önkormányzat nélkül maradna a cigányság.
A Legfelsőbb Bíróság (LB) a múlt héten semmisítette meg az OVB határozatát, amellyel jóváhagyta az OCÖ január 11-i választásának eredményét és elrendelte a választás megismétlését. Az utólag érvénytelenített választáson - a Farkas Flórián vezette Lungo Drom képviselőinek távozását követően - egy kivételével a rivális Demokratikus Roma Koalíciói jelöltjei szerezték meg az 53 fős testület képviselői helyeit.
Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője elmondta: az OVB ülése előtt konzultált a cigány szervezetek képviselőivel a választás megismétlésének technikai részleteiről, amelyek jelentős részében a tanácskozás résztvevői egyetértésre jutottak, más részeiben pedig további egyeztetést folytatnak. (MTI)
Március elsején ismétlik meg a roma választást
Utolsó frissítés:
Március elsejére tűzte ki az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) választásának megismétlését csütörtöki ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).