A Hamász terrorszervezet képviselője, Mohamed Nizal a tárgyalások félbeszakadását követően kijelentette: nincs más stratégiai választás, mint az "ellenállás", ezért a Hamásznak nincs miről tárgyalnia. Sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a kairói találkozó résztvevőinek nem sikerült közös álláspontot kialakítania, s ezért általa meg nem nevezett palesztin csoportokra hárította a felelősséget; ezek a csoportok szerinte olyan, a Hamász álláspontjával ellentétes nézeteket képviseltek, amelyek magukban foglalják "a cionista entitás" elismerését.
A Hamászon kívül elvetette az öngyilkos merényletek leállítására vonatkozó egyiptomi javaslatot az Iszlám Dzsihád, valamint az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű, a Fatahhoz közelálló terroristacsoport is. Az Iszlám Dzsihád a két másik szervezettel együtt közölte az egyiptomi vendéglátókkal, hogy "a helyzet még nem érett meg a tűzszünetre".
A kairói értekezleten a Jasszer Arafat vezette Fatah kinyilvánította, hogy hajlana az azonnali tűzszünetre. A találkozót a tervek szerint február 4-én folytatják az egyiptomi fővárosban. (MTI)