Halálos áldozatokat követelt a bolíviai rendőrök tüntetése

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Kórházi források szerint legkevesebb tizennégy ember vesztette életét szerdán a bolíviai fővárosban, La Pazban, ahol egy rendőrtüntetést a hadsereg katonái oszlattak szét.

Az áldozatok közül tizenegy rendőr, kettő katona, egy pedig polgári személy volt. A rendőrök halálát lövedékek okozták, a katonák halálának okáról egyelőre nem tettek említést. A tömegoszlatásban több mint ötvenen sebesültek meg.
A rendőrségi alkalmazottak civil ruhában, családjukkal együtt felvonulva tüntettek az állami fizetések tervezett csökkentése elleni tiltakozásuknak hangot adva. A katonaság könnyfakasztó gránátokat és tűzfegyvereket vetett be a tiltakozók ellen. Az összecsapásra a kormány székháza előtti téren került sor. A tüntetést azért rendezték meg, mert a bolíviai kormány azt tervezi, hogy az állami fizetésekből adóként levon 12 százalékot. Ez körülbelül 750 ezer állami tisztségviselőt érintene, köztük a rendőrségi alkalmazottakat is.

La Pazban szerda estére állt helyre a nyugalom, a rendőrök mintegy 5 órán át tüntettek. Az este folyamán a katonai járőrök folytatták az ellenőrzést az elnöki palota környéki szűk utcákban. (MTI)