A Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) nem jogerős ítéletében megállapította a személyiségi jogi jogsértést, ám elutasította a felperesek 100-100 ezer forintos kártérítési igényét. Az egyik felperes sajtóközleménye szerint Jánosi György azzal sértette meg személyiségi jogaikat, hogy 2002 júliusában a sajtó nyilvánossága előtt valótlanul állította, hogy a tárca felmentett vezetői, Bodor András és Szabó László kétheti, 30 ezer kilométernyi autózásnak megfelelő benzinszámlákat kívántak elszámoltatni a minisztériummal. A felperesek szerint a miniszter ezzel a valótlan állításával azt a látszatott keltette, mintha felelőtlenül és jogszerűtlenül pocsékolták volna az adófizetők pénzét. (MTI)
Jánosi György pert vesztett tárcája volt államtitkárai ellen
Utolsó frissítés:
Jánosi György sportminiszter első fokon személyiségi jogi pert vesztett a tárca volt közigazgatási államtitkárával, illetve helyettes államtitkárával szemben. Jánosi korábban azt állította, a volt funkcionáriusok jogosulatlanul számoltak el benzinszámlákat.