Az ellenállás mértéke, azzal együtt, hogy a háború ellenzéke a választók között is rendkívül erős, elemzések szerint rendkívül megnehezíti Tony Blair miniszterelnök helyzetét az iraki válság ügyében. Tony Blair a vita bevezetőjében azt mondta: mindent elkövet annak érdekében, hogy a Biztonsági Tanács új határozatot hozzon Irak ügyében. Közölte: bízik abban, hogy a héten benyújtott brit-amerikai-spanyol határozati javaslat, amely megállapítja, hogy Irak nem tett eleget a békés leszerelést előíró kötelezettségének, megkapja a szükséges támogatást. Blair már korábban többször is kifejtette: arra számít, hogy ha sikerül a BT-ben elfogadtatni az új határozatot, az felsorakoztatja a kormány mögé a brit közvéleményt is az Irak elleni fellépés kérdésében. A miniszterelnök mindazonáltal előző nap bejelentette, hogy London egyelőre nem akarja szavazásra felterjeszteni a Biztonsági Tanácsban a hét elején beterjesztett új brit-amerikai-spanyol tervezetet, hogy még egy esélyt adjon Iraknak a békés leszerelésre. (MTI)
Elfogadta a brit alsóház a kormányálláspontot Irak ügyében
Utolsó frissítés:
Fennállásának legnagyobb parlamenti lázadását volt kénytelen elkönyvelni szerda este a munkáspárti brit kormány, amely a várakozásoknak megfelelően elfogadtatta az alsóházzal saját állásfoglalását Irak ügyében, de a kormánypárti képviselők harmada szembefordult a kabinettel a kettős szavazáson. A kormány ahhoz az állásfoglaláshoz kérte az alsóház támogatását, amely kimondja, hogy Szaddám Huszein iraki elnöknek ez az utolsó lehetősége a békés leszerelésre.