Göndör István (MSZP), az indítvány egyik előterjesztője a vitában hangsúlyozta: közös érdek, hogy a népszavazáson minél többen részt tudjanak venni; a másik előterjesztő, Böhm András (SZDSZ) úgy vélekedett, nem azért kell megszavazni a javaslatot, hogy többen menjenek el szavazni, hanem azért, mert ez így természetes. Lamperth Mónika belügyminiszter jelezte: a kormány támogatja mind az önálló indítványt, mind Salamon László fideszes képviselő módosító indítványát, amely tartalmi változást nem hoz, csupán az eredeti indítvány megfogalmazásán változtat. Salamon László (Fidesz) kifogásolta ugyan, hogy nem történt négypárti egyeztetés az ügyben, s leszögezte, hogy a Fidesz általánosságban nem támogatja a törvények egyedi esetekre tekintettel történő módosítását, de pártja támogatásáról biztosította az önálló indítványt. Salamon szerint egyszer vonta el az Országgyűlés a köztársasági elnök jogkörét a népszavazás napjának kitűzésekor, s "akkor is rossz időpontot tűztek ki". Herényi Károly (MDF) pártja támogatásáról biztosította az indítványt.
A választási eljárásról szóló törvény a mai szavazásig úgy rendelkezett: szavazni a szavazás napján 6 órától 19 óráig lehet; ha a helyi körülmények indokolják, a helyi választási bizottság, illetve az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság elrendelheti, hogy a szavazás 5 órakor kezdődjék. (MTI)