Alapos gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az országban több bíróságon is előfordulhatott hasonló eset, így bűnügyi megkeresések során tisztázza a hatóság a gyanú kizárását vagy megalapozottságát - áll a szombathelyi rendőrség közleményében. Vas megyében az ügyben két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, egy személy ellen elfogatóparancsot adtak ki, de ezzel a gyanúsítottak köre még korántsem teljes. Az Index szerint egy budapesti ügyvédi irodában házkutatás során több millió forint értékben találtak hamis okmánybélyeget. Az internetes portálon az olvasható, hogy ismeretlen elkövetők felszámolás alatt lévő cégek ellen tartozás miatt nyújtottak be bírósági kereseteket, amelyekre hamis okmánybélyegeket ragasztottak. Az elkövetők tudták, hogy keresetükre a cégeknek nincs fedezete, és ilyen esetekben az állam a bélyegekben kifizetett illeték egy részét készpénzben visszatéríti a benyújtóknak. Így több száz millió forintot is elérhet a kárérték.
Legutóbb február közepén tájékoztatott a rendőrség az ügyben folyó nyomozásról: akkor azt közölték, hogy őrizetbe vették a Baranya megyei okmánybélyeg-botrány újabb gyanúsítottját; az első becslések szerint az okozott kár jóval meghaladja az ötmillió forintot. A gyanúsított egy pécsi székhelyű, gépjárműátírással foglalkozó cég vezetője. (MTI)