szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mintegy 120 millió forint megfizetésére kötelezte a Fideszt a Fővárosi Bíróság (FB), miután a tavalyi országgyűlési választások két fordulója között kézbesített 3,5 millió levél ellenértékét mindeddig nem fizette meg a párt a Magyar Postának. Az ítélet nem jogerős.

A párt 2002. április közepén állapodott meg az állami céggel arról, hogy 48 órán belül kézbesít 3,6 millió küldeményt. Utóbb azonban a Fidesz - többszöri felszólítás ellenére - nem fizette ki a kézbesítésért járó 109 millió forintos díjat. Hónapokkal később a megrendelő azt vetette fel, hogy a posta hibásan, hiányosan teljesített, sok esetben nem kézbesítette a küldeményeket.
A posta beperelte a pártot, s a perben felhozott 640 esetben dokumentumokkal támasztotta alá, miért is maradhatott sikertelen a kézbesítés. A bíróság elvetette a Fidesz e körben tett további bizonyítási indítványait, miután a törvény szerint a közönséges, nem könyvelt küldemények elvesztéséért, megsemmisüléséért a posta nem tartozik felelősséggel. Az FB első fokon kötelezte a Fideszt, hogy fizesse meg a Magyar Postának a 109 millió forintos kézbesítési díjat, illetve a kamatokat.
Szalai Péter ügyvéd, a Fidesz jogi képviselője elmondta: fellebbeznek, mert álláspontjuk szerint nem kellőképpen felderített az ügy. Emlékeztetett: a bíróság elutasította a párt tanúbizonyításra vonatkozó indítványát, így nem tisztázódhatott, hogy a posta mennyiben teljesítette szerződésben vállalt kötelezettségét. Szalai közölte: a megállapodás szerint ha a küldemények bizonyos hányadát nem kézbesítik, akkor díjmérséklésre, a fizetési kötelezettség elengedésére is sor kerülhet. (MTI)
Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle

Orbán vadul fenyegetőzik, de vétózni aligha fog – nemzetközi lapszemle

Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban

Szijjártó szerint az amerikai külügyminiszter "nyitottságáról biztosította" Rogán szankciós listáról való törlésével kapcsolatban

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Para-Kovács Imre: Trump hullarablása és a magyar dögevők

Para-Kovács Imre: Trump hullarablása és a magyar dögevők