Elfogadták a fővárosi költségvetést

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az MSZP és az SZDSZ közös, 35 milliárd forintos módosító indítványát elfogadva a Fővárosi Közgyűlés kedden a késő esti órákban a koalíciós képviselők szavazataival elfogadta a fővárosi önkormányzat ez évi költségvetését. Az MSZP-SZDSZ módosító indítványának benyújtását követően az MDF és a Fidesz-MKDSZ-frakció elhagyta az üléstermet, a metróépítésre szánt pénz ügyében pedig a szocialista frakció vizsgálatot kezdeményez.

A költségvetéshez benyújtott 110 módosító indítvány közül a közgyűlés hosszas, tételes szavazás után csak a koalíció által benyújtott módosító csomagot fogadta el.
A pénzügyi főpolgármester-helyettes, Atkári János által benyújtott 334 milliárd forintos költségvetés bevételi oldala ezzel 369 milliárdra nőtt, a 34 milliárdos hiány viszont nem változott. A pluszforrásokat túlnyomórészt részvények eladásából teremtik elő. A megállapodás eredményeként továbbra is a 4-es metróra elkülönítetten szerepel az a 20 milliárd forint, ami még megmaradt a korábban erre szánt keretből. A módosító csomag részeként 6,3 milliárdot működési támogatásokra, 2,3 milliárdot fejlesztésekre, 6,4 milliárdot pedig az év közben induló beruházásokra fordítanak. A működési támogatások között 3 milliárdot kapott a BKV. A köztisztaságra plusz 570 millió forintot, az EU integrációs feladatokra 200 milliót biztosítottak. Az oktatási ágazat több mint 900 millió forintos plusztámogatásából 356 milliót a más fogyatékos gyermekek oktatására, 200-at ingyenes tankönyvekre, 250-et pedig az idegen nyelvi oktatás színvonalának emelésére költhetnek. A fejlesztési pluszkiadások többségét, 1,8 milliárdot az út- hídfenntartásra fordítják. Az évközi indítású beruházások többségét, 5 milliárdot a BKV kapja.
Szőke László MDF-frakcióvezető az MDF és a Fidesz-MKDSZ-frakció kivonulását azzal indokolta, hogy nem volt lehetőségük a 35 milliárdos csomag tételes áttanulmányozására, ezért - mint mondta -, nem kívántak asszisztálni "a közgyűlési komédiához". Felrótta a várost vezető koalíciónak azt is, hogy a nap során többször megsértették a közgyűlés szervezeti szabályzatát, például azzal, hogy több órás szüneteket rendeltek el jogszerűtlenül.
A Népszabadság információi szerint a fővárosi MSZP-frakció vizsgálatot kezdeményez a metróépítésre korábban elkülönített pénz, 30 milliárd forint sorsáról a közgyűlés pénzügyi bizottságánál. Atkári János főpolgármester-helyettes szerint a főváros tavaly elköltötte a 4-es metróra félretett összeget, amely papíron még létezik ugyan, de valójában lekötötték más beruházásokra. Amikor tavaly év végén a villamoscseréről döntöttek a képviselők, már ismert volt előttük a 2003-as költségvetési koncepció, így tudniuk kellett arról is, milyen forrásból finanszírozzák - jelentette ki korábban Atkári, aki szerint a 2003-as költségvetés így már kész tényként kezeli, hogy az elkülönített metrószámlát megszüntetik, és eltörlik az ennek a pénznek a más célra történő elköltését tiltó rendeletet. Deutsch Tamás, a Fidesz–MKDSZ-frakció vezetője szerint vagy az történt, hogy a metrópénzt "már korábban elköltötte" a főváros vezetése, vagy az erre szánt összeget "közvetlenül a kormányváltás után költötték el más, kapcsolódó beruházásokra", hogy most azt lehessen mondani: a fővárosnak nincs pénze a 4-es metróra, fizessen a kormány - írja a lap weboldala.