Jégkorong: Sille Tamás játszhat a magyar válogatottban

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Lamperth Mónika belügyminiszter után Mádl Ferenc köztársasági elnök is aláírta a magyar állampolgárságért folyamodó Sille Tamás kérelmét. A szlovákiai születésű, magyar anyanyelvű jégkorongozó így pályára léphet a magyar válogatott tagjaként a négy nap múlva kezdődő, budapesti, Divízió 1-es jégkorong világbajnokságon.

Sille Tamás hétfőn délelőtt leteheti az esküt, és világbajnokság keddi nyitónapján már játszhat is posztján, hátvédként a Hollandia elleni mérkőzésen. Fertő László és Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke, illetve főtitkára közleményben köszönte meg mindazok segítségét, akik közreműködtek a döntés meghozatalában. A 34 éves, dunaszerdahelyi születésű, magyar felmenőkkel rendelkező sportoló ugyan nem élt nyolc évet Magyarországon, de minden más feltételnek megfelelt. Sille ebben az idényben már játszott a válogatottban, a vb-n azonban nem szerepelhetett volna az állampolgárságot igazoló okmányok nélkül. Az élvonalba kerülésre esélyes magyarok számára sokat jelent Sille szereplése, mert hátvédposzton szükség van az erősítésre.
Sille ügyének meggyorsítását több napilap is sürgette a héten, emlékeztetve korábbi példákra, amikor sportolókkal kivételt tettek. Vasile Miriuta magyar lett s játszhatott a fociválogatottban, a szerb sztárkézilabdázót, Bojana Radulovicsot gyorsan honosították az olimpia előtt, s Carloz Pereznél, a kubai kézilabdázó klasszisnál sem volt akadály a nálunk töltött évek száma; újabban pedig napirenden van Olga Sirina orosz kézilabdázó honosítása, illetve Leandro, a Ferencváros brazil futballistájának magyar állampolgársága is.