Az Egyesült Államokba vízummal érkező külföldiek aránya tavaly a 23 millió beutazónak mintegy 60 százaléka volt - közölte hétfőn Asa Hutchinson amerikai államtitkár a Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja kutatóintézetben elhangzott beszédében. Az államtitkár szerint a bevezetendő ellenőrző rendszeren fennakadt volna a 2001. szeptember 11-i gépeltérítők közül kettő: Mohammed Atta, aki korábban lejárt vízummal hagyta el az országot és Hani Hanjour, aki nem jelentkezett abban az iskolában, ahova a diákvízuma szólt. A határbiztonság ma már nem elsősorban a fizikai határok őrzését jelenti, hanem számítógépes információt, amelyből megtudható, hány külföldi tartózkodik az országban, miért, és meddig marad - hangoztatta Hutchinson.
George Bush amerikai elnök tavaly októberben írta alá a törvényt az új minisztérium, a belbiztonsági tárca megalakításáról, amely a legnagyobb szabású amerikai kormányzati átszervezés a védelmi minisztérium 1947 évi létrehozása óta. A kongresszus 380 millió dollárt hagyott jóvá az új rendszer, a beutazási és bevándorlási státusjelző technológia (VISIT) létrehozására. A rendszert később tovább bővíthetik, esetleg írisz vagy arcazonosító technológiával. (MTI)