A MÁV fokozott menetjegy-ellenőrzési akciójának célja az utóbbi időben rendkívül megnövekedett jegynélküli utazás megfékezése. Az adatok szerint országosan évente 2,5-2,7 milliárd forint bevételtől esik el a vasúttársaság a bliccelők miatt. Ebből az összegből több mint egy évig lehetne a vonatok takarítását biztosítani, illetve öt új Desiro motorkocsit vásárolhatna a vasúttársaság, vagy felújíthatna 35 elővárosi vonatot. A tavaly novemberi ellenőrzések első napján egyetlen vonalon egymillió forinttal növekedett a napi bevétel.
Az akció során a vonatra csak menetjegy birtokában lehet majd felszállni, míg a vonatokról leszálló utasoktól a beérkező vonat mellett, az állomás peronján kérhetik az ellenőrök a menetjegyet. (MTI)
Az akció során a vonatra csak menetjegy birtokában lehet majd felszállni, míg a vonatokról leszálló utasoktól a beérkező vonat mellett, az állomás peronján kérhetik az ellenőrök a menetjegyet. (MTI)