A Minardi csapatnál lenyomatot vettek Baumgartner Zsolt fenekéről, hogy elkészíthessék számára az F1-es versenyautó ülését. Ez előtt azonban Baumgartnerék a legtehetségesebb és alighanem a magyar történelem leghatékonyabb kalapozási projektjét indították el, miután a pilóta alól a Mol egy váratlan mozdulattal kihúzta a szőnyeget. Tán éppen az olajvállalati akció sebessége, ami talpon tartotta az első magyar GP versenyző reményeit, mint ahogy az étkészlet is a helyén marad, ha kirántják alóla az abroszt. A hirtelen támadt adakozókedvet nem pusztán a rendkívül megnyerő ifjú versenysofőr sármja váltotta ki, hanem a magyar lélek ezer éves kódja: mi nem hagyjuk Ludas Matyit cserben. Cserébe persze elvárjuk tőle, hogy Döbrögin a sérelmeket háromszor verje vissza.
Erre ugyan Baumgartner (Ludas Matyi) Zsoltnak semmi esélye sincs, de azért örömmel hívtuk fel az 500 forintjával kattogó emelt díjas telefont, s miközben a mi Zsoltunk géphangja megköszönte a támogatást, kéjes érzet töltött el bennünket, mert sikerült átélnünk, amint nagyot rúgunk a Mol (Döbrögi Döme) hájas alfelébe. Sajnálatos módon az idő multával a rúgási, s egyben fizetési kényszer is csökkent, s a kezdeti széles sugárban hömpölygő felajánlások is mind vékonyabban csörgedeztek. Így is sikerült vagy 150 millió forintot összegyűjteni néhány nap alatt, ami a remények egyenesben tartásához azért elég volt.
Egyrészt a kábé 725 ezer dollár még nagyon jól jöhet a végelszámolásnál, másrészt azt üzeni egy olyan ország kormányának – ahol például a nemzeti színház téglajegyeinek árusítása beleragadt a sűrű közönybe –, hogy itt népi akarat nyilvánult meg Baumgartner Zsolt versenyeztetését, és a szórakoztatás mikéntjét illetően. Azaz a beígért 4 millió dollárt szükség esetére tessék készenlétbe helyezni.
S miközben Frank Tamás a versenyző menedzsere arról beszélt, hogy bíztató tárgyalásokat folytat nagyobb szponzorokkal a végleges megoldásról, az első rajtpénz részlet átutalásával Baumgartnerék elkötelezték magukat az F1-es indulás mellett. Ezzel időt nyertek. S aki időt nyer, életet nyer. A Minardival kötött szerződés értelmében a maradék összegeket havonta egyenlő részletekben törlesztik. Ez azt jelenti, hogy nyolc hónap alatt havonta mintegy 750 ezer dollárt fognak Faenzába küldeni, ha lesz miből. A feladat adott: akkora boltot kell csinálniuk B. Zs. versenyeztetéséből, amely képes kitermelni ezt az summát.
Számításba véve az első kétmillió dolláros részletet, a havi penzum, ami Baumgartnerékat terheli 250 ezer dollár (valamivel több mint 50 millió forint), mert a többit – ha átmenetileg is – már az állam fedezi a bejelentett megállapodás szerint. Ez pedig olyan nagyvállalkozóknak, mint Baumgartner Antal (a versenyző édesapja), és Frank Tamás nem tűnik kifizethetetlenül soknak.
Így mi mást mondhatnánk. A Baumgartner-sztorinak nincs vége, merthogy éppen most kezdődik…
Erre ugyan Baumgartner (Ludas Matyi) Zsoltnak semmi esélye sincs, de azért örömmel hívtuk fel az 500 forintjával kattogó emelt díjas telefont, s miközben a mi Zsoltunk géphangja megköszönte a támogatást, kéjes érzet töltött el bennünket, mert sikerült átélnünk, amint nagyot rúgunk a Mol (Döbrögi Döme) hájas alfelébe. Sajnálatos módon az idő multával a rúgási, s egyben fizetési kényszer is csökkent, s a kezdeti széles sugárban hömpölygő felajánlások is mind vékonyabban csörgedeztek. Így is sikerült vagy 150 millió forintot összegyűjteni néhány nap alatt, ami a remények egyenesben tartásához azért elég volt.
Egyrészt a kábé 725 ezer dollár még nagyon jól jöhet a végelszámolásnál, másrészt azt üzeni egy olyan ország kormányának – ahol például a nemzeti színház téglajegyeinek árusítása beleragadt a sűrű közönybe –, hogy itt népi akarat nyilvánult meg Baumgartner Zsolt versenyeztetését, és a szórakoztatás mikéntjét illetően. Azaz a beígért 4 millió dollárt szükség esetére tessék készenlétbe helyezni.
S miközben Frank Tamás a versenyző menedzsere arról beszélt, hogy bíztató tárgyalásokat folytat nagyobb szponzorokkal a végleges megoldásról, az első rajtpénz részlet átutalásával Baumgartnerék elkötelezték magukat az F1-es indulás mellett. Ezzel időt nyertek. S aki időt nyer, életet nyer. A Minardival kötött szerződés értelmében a maradék összegeket havonta egyenlő részletekben törlesztik. Ez azt jelenti, hogy nyolc hónap alatt havonta mintegy 750 ezer dollárt fognak Faenzába küldeni, ha lesz miből. A feladat adott: akkora boltot kell csinálniuk B. Zs. versenyeztetéséből, amely képes kitermelni ezt az summát.
Számításba véve az első kétmillió dolláros részletet, a havi penzum, ami Baumgartnerékat terheli 250 ezer dollár (valamivel több mint 50 millió forint), mert a többit – ha átmenetileg is – már az állam fedezi a bejelentett megállapodás szerint. Ez pedig olyan nagyvállalkozóknak, mint Baumgartner Antal (a versenyző édesapja), és Frank Tamás nem tűnik kifizethetetlenül soknak.
Így mi mást mondhatnánk. A Baumgartner-sztorinak nincs vége, merthogy éppen most kezdődik…