Lothar Matthäus szövetségi kapitány a Tiencsinben rendezett barátságos mérkőzéssel idei hetedik összecsapásán negyedik vereségét szenvedte el, a mérleget három győzelem egészíti ki.
A magyar együttes gyorsan vezetést szerzett, majd a hazaiak támadásai közben növelhette volna előnyét. Úgy tűnt, hogy a Mattähus-együttes előnnyel vonulhat pihenőre, amikor egy védelmi kihagyás után egyenlített Arie Haan csapata.
A szünet után is kiegyenlített volt a mérkőzés, ráadásul a két szövetségi kapitány rengeteg cserét is végrehajtott. Az utolsó negyedórát Szélesi Zoltán piros lapja miatt emberhátrányban játszotta a magyar gárda, és nem is úszta meg kapott gól nélkül, igaz a 11-eshez kellett a hongkongi játékvezető jóindulata is. (MTI)