A nagyméretű sátorban berendezett laboratórium és felszerelései két konténerben férnek el, amelyeket közúton szállítanak Görögországba. A magyar katonai csapat a tervek szerint július 30-án hajnalban érkezik az Athéntől mintegy 70 kilométerre lévő görög katonai kiképzőbázisra.
Tömböl László dandártábornok, a Magyar Honvédség integrációs főnöke korábban azt mondta, hogy a laboratórium katonai védelméről a görög katonák gondoskodnak majd. Kiemelte, hogy a reagáló erők felállása óta első alkalommal alkalmazzák élesben valamelyik felajánlott katonai erőt.
Fűrész József orvos ezredes, a laboratórium parancsnoka közölte: a 9 fős, orvosokból és biológusokból álló egység feladata az lesz, hogy egy esetleges vegyi, illetve biológiai támadás esetén elemezzék és kimutassák a baktériumokat. Szerinte néhány órán belül képesek megerősítő vizsgálatok végrehajtására, elsősorban a biológiai kórokozók területén.
A kint tartózkodás költségeit Görögország állja, a honvédség csak a szállítást fizeti. A laboratórium alkalmas klinikai, közegészségügyi, atom, vegyi és biológiai vizsgálatok végrehajtására, beleértve az antrax kórokozóját is.
A honvédelmi miniszter az egység görögországi telepítésének július 14-ei bejelentésekor kiemelte: olyan orvosbiológiai laboratóriumról van szó, amely "biológiai, vegyi fegyverek ágenseit a leggyorsabban mutatja ki ma a világon. Mi vagyunk egyedül képesek arra, hogy egy-két óra leforgása alatt ki tudjuk mutatni, hogy hol, milyen körülmények között veszélyeztetik a lakosságot vagy a sportolókat." (MTI)