A görög kormány az olimpiai készültség részeként rendelte el, hogy a játékok ideje alatt a közszféra valamennyi munkatársa készenlétben legyen, ez pedig vonatkozik a rendőrökre, a biztonsági őrökre, a mentősökre, sőt, még a vendéglátóiparban dolgozókra is.
Míg a biztonsági erők tagjainak fejenként 2500 eurós pluszpénzt ígértek az olimpia ideje alatt elvárt plusz terhek ellenértékekén, a mentősöknek és a vendéglátóiparban dolgozóknak ennél jóval kevesebbet. Utóbbiak egyébként már korábban sztrájkoltak a szerintük indokolatlan különbség miatt.
A mentősök huszonnégyórás sztrájkjuk alatt csupán a sürgősségi eseteket látták el, s a szakszervezet azzal fenyegetőzik, hogy ha nem teljesítik követeléseit, az olimpia ideje alatt is sztrájkolni fognak. A görög kormány zsarolásnak tekinti követelésüket, s egyelőre nem kíván engedni.
Az olimpia egyébként a tervezettnél jóval többe, becslések szerint hatmilliárd euróba kerül Görögországnak, amelyből csupán a biztonsági intézkedések egymilliárd eurót tesznek ki. (euro.hu)