Sitiék visszaéltek a görög vendégszeretettel

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A magyar női kézilabda-válogatott különösebb gond nélkül 33-20-ra legyőzte az esélytelenebb házigazda görög csapatot az athéni olimpia A-csoportjának 2. fordulójában. A magyar csapat két győzelemmel csoportja élén áll, s legközelebb a brazil válogatottal találkozik.

Az első, "fárasztó" szakaszt leszámítva a magyar csapat minden téren jobb volt a házigazda jogán ötkarikás résztvevő riválisánál. A Mocsai-együttes két győzelemmel, 4 ponttal áll a csoport élén, és - bár matematikailag még nem - szinte már biztosan negyeddöntős.



A találkozó első félidejét megtekintette Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, valamint Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség elsőszámú vezetője és Raymond Hahn főtitkár is. Csatlakozott hozzájuk Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Aján Tamás MOB-főtitkár, akiknek Rogge maga invitált maga mellé.



A mérkőzés statisztikája:



A-csoport, 2. forduló: Magyarország-Görögország 33-20 (15-9) Faliró csarnok, 1200 néző, V: Maric, Gardinovacki (szerb-montenegrói)

Magyarország: Sirina - Lovász 2, Pigniczki 5, Tóth 3, Farkas 2, Siti 6, Kirsner 6, - cserék: Pálinger (kapus), Radulovics 4/1, Kulcsár 2, Pálffy, Mehlmann 1, Görbicz 2/1

Görögország: Nikoli - Paciu 2, Mihalopulu, Jiupi 8/1, Pszata 3, Szkara 2, Teodoriu 2, cserék: Poimenidu, Kolia 1, Fotiadu, Vemi, Doroteu 1, Potari 1 hétméteresek: 3/2, illetve 1/1 kiállítások: 8, illetve 16 perc

A csoport állása: 1. Magyarország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Brazília 2/1 (29-21), 3. Ukrajna 2/1 (26-21), 4. Kína 0/2 (45-54), 5. Görögország 0/2 (41-62)



A magyar nők legközelebb csak szombaton lépnek pályára, 20:30-kor a brazilokkal találkoznak. A férfiak szerdán 13:30-kor a 2001-es világbajnok franciák ellen lépnek pályára.



(MTI)