„Mint minden más versenyzõ, én is olimpiai bajnok akarok lenni, de higgye el, nem érdekel, mit mondanak rólam” - nyilatkozta Gyurta Dániel két évvel ezelőtt az amerikai Swimming World című úszó szaklapnak.
Gyurta Dániel - aki 21 évvel fiatalabb Güttler Károlynál - négyéves korában kezdett úszni a hajós Alfréd uszodában, majd a Darnyi Tamás SC-ben és Széchy Tamás keze alatt folytatta. Egyetlen példaképe is Darnyi Tamás, az úszólegenda.
Gyurta Danit a tavalyi barcelonai világbajnokságon ismerhették meg a sportkedvelők, amikor az előfutamokban a hatodik legjobb eredményt érte el, összesítésben pedig a tizennegyedik helyen zárt.