Anettka pártot alapított, amely azonban nem párt

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Anettka Párt hadat üzen a megélhetési politizálásnak - hangzott el a szerdai sajtótájékoztatón, amelyen Fehér Anett bejelentette mozgalma megalakulását. Az Anettka Párt – amely még nem párt, csak mozgalom - augusztus 15-én alakult tíz taggal, s nem lesz sem jobb-, sem baloldali, ugyanakkor nem kíván centrumpárttá válni sem – közölte a műsorvezető.

Az alapító tagok a műsorvezető környezetéből, munkatársaiból állnak, átlagéletkoruk 35 év. Örökös elnöke Fehér Anett, akit a háromtagú vezetőség nem válthat le, kizárólag saját elhatározásából mondhat le posztjáról. A párt neve azonban ebben az esetben is változatlan marad. Hivatalosan a szervezetet csak 2006 elején jegyeztetik be, addig mozgalomként működik.



A pártelnök abban bízik, hogy politikai ellenfelei lebecsülik és így 2006-ban könnyűszerrel győzhet a parlamenti választásokon. Reményei szerint a kiábrándult választópolgárok népes tábora adja majd rájuk voksukat. Ha a párt bekerül a parlamentbe, képviselőik lemondanak minden fizetségről, ugyanis Anettka és pártja hadat üzennek a megélhetési politizálásnak - mondta a műsorvezető.



Forgács Rezső, a párt sajtóreferense azt fejtegette, hogy a 2006-os parlamenti választásokon a párt legalább 10-12 százalékos eredményt szeretne elérni, nyitottak bármely párttal kötendő koalícióra - az SzDSz-t kivéve.



(MTI)