"Ebben az évben korábban már háromszor kikaptunk a franciáktól, s mindig úgy, hogy mi próbáltunk támadni. Most az volt a stratégia, hogy inkább legyünk várakozóak, s jöjjenek ők. Sajnos, 18-18 után pontosabbak voltak, egylámpás találatokat értek el, emiatt rákényszerültünk arra, amire nem szerettünk volna, vagyis a támadásra.” – nyilatkozta a döntőt követően Szabó Bence szövetségi kapitány.
"Ha már eljutottunk a döntőig, nyerni szerettünk volna. Csalódott vagyok, s nem hiszem, hogy valaha is tudok majd örülni ennek az ezüstéremnek. Talán nagypapaként.” – monsta csalódottan Boczkó Gábor. Kovács Iván azt mondta a döntő után: "Ki voltunk éhezve a sikerre. A csata ott dőlt el, hogy a záró három mérkőzésen nekik voltak egylámpás találataik, és emiatt nem kellett kapkodniuk. Amíg közel egyenlő volt az állás, mi is türelmesen vívtunk, de aztán rohanni kellett. "A két Jeannet most nagyon jól vívott, Obry kevésbé, de ezt sajnos nem tudtuk kihasználni. Nagyon szomorú vagyok." – nyilatkozta Kulcsár Krisztián.
A férfi párbajtőr csapat olimpiai döntőjének végeredménye:
Olimpiai bajnok: FRANCIAORSZÁG (HUGUES OBRY, FABRICE JEANNET, JEROME JEANNET, ERIC BOISSE)
2. MAGYARORSZÁG (KOVÁCS IVÁN, BOCZKÓ GÁBOR, KULCSÁR KRISZTIÁN, IMRE GÉZA)
3. Németország (Daniel Strigel, Jörg Fiedler, Sven Schmid)
4. Oroszország (Igor Turcsin, Pavel Kolobkov, Szergej Kocsetkov)
5. Ukrajna (Bogdan Nyikisin, Dmitrij Karusenko, Vitalij Osarov, Makszim Hvoroszt)
6. Egyesült Államok (Soren Thompson, Cody Mattern, Weston Kelsey)
A magyar vívóválogatott három éremmel fejezte be az athéni ötkarikás játékokat: a párbajtőröző Nagy Tímea arany-, míg a kardozó Nemcsik Zsolt és a férfi párbajtőrcsapat egyformán ezüstérmes lett.
(MTI)