"Ezt a formulát negyedévenként kell kitölteni, feltüntetve, hogy az atléta mikor és hol tartózkodik, vagy jelezni, hogy befejezi pályafutását. Megkérdeztem Adriánt, aki akkor azt mondta, hogy abbahagyja. Ez azt jelenti, egy évig nem versenyezhet, akkor sem, ha meggondolja magát" - nyilatkozott Babinyecz József. A menedzser hozzátette, nem zárható ki, sőt valószínű, hogy Annus - aki augusztus 31-én azt mondta, nem adja vissza aranyérmét - ezt mégiscsak megteszi.
A két sportoló a Nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul, de nem jó előjel számukra, hogy a CAS fellebbezésekkel foglalkozó testületének vezetője az a német Thomas Bach, aki Athénban Szergej Bubkával és Dennis Oswalddal együtt - Fazekas és Annus esetében is - a fegyelmi bizottságot alkotta.
Fazekas versenyzési engedélyét az IAAF kérésére a fegyelmi eljárás idejére felfüggesztette a MASZ. Annus ellen viszont nem indíthat fegyelmit. "A sporttörvény értelmében nem indítható fegyelmi eljárás azzal a sportolóval szemben, aki befejezte pályafutását" - mondta Rábold Gusztáv, a MASZ elnöke.