Amnesztia a brit rókáknak

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A londoni parlament alsóháza jóváhagyta a lóhátról, kopókkal történő rókavadászat tilalmáról beterjesztett törvényjavaslatot. A 2006-ban érvénybe lépő törvényt még a Lordok Háza megtorpedózhatja, mint ahogy azt már kilencszer meg is tette. A szenvedélyes rókavadászok nem nyugszanak.

A brit parlament csütörtökön jóváhagyta a több évszázados, úri passziónak tekintett rókavadászat betiltását. Előzö nap az ülést felfüggesztették. A parlament épülete előtt tüntető többtízezres tömeg csapott össze a rendőrséggel, és néhány tiltakozó bejutva az alsóház üléstermébe megzavarta az ott folyó vitát..

Először 1949-ben tettek kísérletet e "sport" betiltására - emlékeztet rá a BBC. A javaslat elutasítását akkor még azzal magyarázták, hogy a rókavadászatnak jelenetős szerepe van a rókapopuláció szabályozásában, és amikor a vadászkutya egyetlen harapással elroppantja a róka nyakát, kíméletesen küldi őt az örök vadászmezőkre.

Ám a vadászatok során gyakran a hajtók és más odatévedt emberek is veszélynek vannak kitéve. Szeptemberben egy tizenhárom éves harbertoni fiú halt meg a kórházban, miután egy kisebb társasággal esti rókavadászatra indult és mostohaapja véletlenül összetévesztette a prédával.

„A rókavadászatot be kellene tiltani, mert kíméletlen, szükségtelen és összeegyeztethetetlen a modern Angliával. Semmi bizonyíték nincsen arra, hogy szabályozásra szorulna a rókapopuláció” – érvelt az International Fund for Animal Welfare (Nemzetközi Állatjóléti Alap) szóvivője.

A vadászok ezzel természetesen nem értenek egyet. Abban bíznak, hogy a Lordok Háza, amelyik már kilenc alkalommal dobta vissza a törvényt, most is hasonlóképen cselekszik. Ha nem, akkor sem akarják feladni a hagyományt , hanem ha kell, akár illegálisan folytatják a rókák megtizedelését. Szerintük a Munkáspárt megtépázott politikai népszerűsége miatt érheti el a rókavadászat betiltását.

A közvéleménykutatások szerint a brit lakosság jelentős része támogatja a rókavadászat betiltását.