A sajtópiac a kiadó által a Magyar Hírlap eladására tett erőfeszítéseket nem fogadta kedvezően - áll a Ringier Kiadó Kft. ügyvezető igazgatója, Papp Béla által péntek délután kiadott közleményében. Papp azt állítja: a kiadó a Magyar Hírlap kiadási jogait a lap bezárását követően is megpróbálja értékesíteni.
A lapot kiadó Ringier már előző nap szigorú biztonsági ellenőrzést vezetett be a szerkesztőségben, az újságírók személyi holmijaikat is csak a lapkiadó igazgatónője, Czövek Hajnalka engedélyével vihetik ki az épületből – értesült csütörtökön a hvg.hu a Magyar Hírlap névtelenül nyilatkozó munkatársaitól. Az újságíróknak igazolniuk kellett, hogy nincs semmilyen kötelezettségük a kiadó felé. Mint megtudtuk, a kiadó a lap munkatársainak végkielégítésére összesen 60-70 millió forintot szán.
Információink szerint az utolsó pillanatban még a brit Mirror-csoport, a Demján-csoport és egy német kiadóvállalat érdeklődött a Magyar Hírlap után. A kiadó szerda este még a Vegyépszerrel is tárgyalt a lap eladásáról. A potenciális befektetőktől származó információink szerint ugyanakkor a Ringiernek valójában a lap bezárása állt érdekében, mivel abban reménykedik, hogy a megszűnő lap olvasótábora átpártol a szintén a Ringier tulajdonában álló Népszabadsághoz. Egyébként ilyen értelmű javaslatot tett - szakmai körökből nyert információink szerint - az M&H Communications nevű tanácsadócég, amely nemrég a Ringier Kiadó megbízásából átvilágította a Népszabadságot.
(hvg.hu)