18 méteres karácsonyfát állítanak a Kossuth téren

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Szerdán reggel nyolckor vágták ki a Fejér megyei Velencén azt a 18 méteres fenyőfát, amelyet a Kossuth téren öltöztetnek ünnepi díszbe.

A fenyőfát a már évek óta használt hagyományos díszekkel és fényfüzérekkel ékesítik, s lesz harangjáték is - közölte az Országgyűlés sajtófőnöke.

Altorjai Anita hozzátette: az idén sem marad el a Parlamentben a szokásos karácsonyi ünnepség, amelyre 600 hátrányos helyzetű - állami gondozott és fogyatékossággal élő gyermeket hívtak meg.

Ezen kívül az Országgyűlés "Nekünk 15" című pályázatára benyújtott 300 legötletesebb munka kis szerzői is ott lesznek. (A pályázat résztvevőinek a tizenöt leghőbb kívánságukat kellett megfogalmazniuk a következő tizenöt évre.)

Az ünnepségre a szervezők hagyományosan zenés-verses programmal és számos meglepetéssel készülnek a szervezők.