Janics Natasa és Kovács Katalin. Pekingben is együtt © AP |
A szegedi lapátforgató a négy évvel ezelőtti ötkarikás játékok után Kováccsal párosban végigverte a világot, 2005-ben és 2006-ban is legyőzhetetlennek bizonyultak. Két esztendeje, Szegeden négyesben is három elsőségig vitte, utána azonban elváltak útjai addigi edzőjétől, Fábiánné Rozsnyói Katalintól, ezzel a páros is felbomlott. 2007-ben csupán kajak egyes 200 méteren indult a világbajnokságon, ekkor is százszázalékosan zárt.
Az idei esztendő nem kezdődött túl jól számára, hiszen egyesben nem sikerült kvalifikálnia magát a szegedi Világkupára, amely egyben olimpiai válogató is volt. Újra összeült viszont Kováccsal, és kivívta az olimpiai részvétel jogát, ráadásul négyesben is ütőképes csapatot sikerült összeállítaniuk. A szegedi Vk-n mindkét távon ezüstöt szereztek a németek mögött.
"Csak jókat tudok mondani az egységekről, keményen edzünk, és ez az időeredményeinken is látszik. Az olimpián kiderül, hogy ez mire elegendő, de úgy érzem, hogy ha azt hozzuk, mint a tréningeken, annak meglesz az eredménye. A Világkupa nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, Pekingben javítani szeretnénk" - nyilatkozott Janics.
A pekingi olimpia síkvízi kajak-kenu versenyei augusztus 18-án kezdődnek.