Bodroginak nem kedvez a terep |
„Nagy reményekkel készültem a Tour-ra, úgy gondolom, hogy nagyon jó formában voltam. Ezért fájt, hogy kihagytak a csapatból. Mondhatni egyáltalán nem éreztem jól magam egy ideig. Ráadásul így egyedül maradtam, egyedül kellett edzenem, amivel ugye csak annyi gond van, hogy az ember nem tudja más kerekesekhez mérni magát.”
„Túl vagyok az első edzésen, azt kell mondanom, hogy a specialisták terepe ez. Nagyon erős, hegyes pálya, főleg a második része. Ez elsősorban a spanyol Contadornak és a német Schumachernek kedvez.”
„Holnap elkezdődik a verseny, de Laci nem hajtja ki magát, hegyes a pálya, nem kedvez neki – mondta Somogyi Miklós, a kerékpározók szakmai vezetője. A párával mi is nagyon megküzdünk, hiszen megterheli a szervezetet, de hát ezek a körülmények, ebben kell feltalálnunk magunkat. A rajt 11 órakor lesz a legnagyobb melegben, nem lesz könnyű 6 órát így tekerni. Készülünk frissítőkkel, étellel, mi a részünkről mindent megteszünk, hogy Laci jól teljesítsen. A megnyitón nem leszünk ott, én ezt már megszoktam, a negyedik olimpián veszek részt, s valamennyi megnyitót tévén néztem végig, mert a kerékpározók mindig az első napon kezdenek.”
Kolozsi Ildikó / Peking