A Pekingi Tudomány és Technológia Egyetem sportcsarnokában szép számmal jelentek meg nézők, bár a szabadnap ellenére dél körül még akadt üres hely a lelátókon. A napközben zajló csatározásokra 100-120 jüanért (2200-2600 forint) lehetett bejutni, ám az érmekért helyi idő szerint 18 órakor kezdődő küzdelmekért külön jegyet kell venni mintegy 200 jüanért.
A tatabányaiak Európa-bajnoki bronzérmese nyitányként az idei Hungária Kupán harmadik brazil Sarah Menzesszel akaszkodott össze, akit már 3:53 percnél ippont érően dobott el egy kis belső horoggal, s ezzel véget is vetett a találkozónak.
"Boldog vagyok, hogy ilyen hamar befejeztem az első meccsemet. Még nem tudom, hogy ki a következő ellenfelem, de nyugodt vagyok" - nyilatkozta Csernoviczki, akire a legjobb 16 között a súlycsoport egyik favoritja, Alina Alexandra Dumitru vár.
A román klasszis négyszer diadalmaskodott Európa-bajnokságon, emellett két vb-bronzzal is büszkélkedhet, így kemény diónak ígérkezik.
Csernoviczki Éva magabiztos továbbjutása Pekingben
Utolsó frissítés:
Csernoviczki Éva alig több, mint egy perc alatt továbbjutott az első fordulóból a női cselgáncsozók 48 kg-os súlycsoportjában. A magyar dzsúdós ipponnal nyert a brazil Sarah Menezes ellen, ezzel a legjobb tizenhat közé került.