Cseh László: „Londonból aranyat hozok!”

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Rendesen megcsapolták. Négy fiola vért vettek tőle, ráadásul még vizeletmintát is várnak tőle. Az Európa-rekordertől, Cseh Lászlótól, aki akkorát úszott a nem is emberi anyagból összegyúrt Michael Phelps mellett, hogy az embernek elakadt a lélegzete.


Egyelőre örül a második helynek
© MTI - Koszticsák Szilárd
„Nem először tesztelnek, de szerintem nem is utoljára. De ez engem nem zavar, ha ez a dolguk, tegyék. Az enyém az, hogy ezt elfogadjam és jókat ússzak. Azt hiszem ez mtegnap sikerült.

„Szinte mindent kiadtam magamból, nem hiszem, hogy most ennél jobbra is képes lehetettem volna – folytatta Laci, aki annak is örülhetett, hogy a „sötét lóként” emlegetett Bryan Lochtét több mint két másodperccel sikerült megelőznie, nem kifejezetten az úszódressznek köszönhetően.

„Amikor elterjedt, hogy az új csodaszerelés nélkül nem lehet győzni, minden sportszergyártó azonnal piacra dobta a maga hasonló termékét, és én is kipróbáltam ezt a teljes testet fedő újdonságot. Fél órát is eltartott, amíg magamra tudtam ölteni és bizony nagyon kényelmetlen volt. Ezért választottam azt, ami csak a lábat fedi és amiben tényleg jobban megy az úszás.

Ha előre felajánlották volna az ezüstérmet csak akkor fogadtam volna el, ha hozzáteszik, hogy Európa-csúcsot is javítok. Annak ellenére, hogy most már győzni szeretnék, aranyérmet nyerni és egyszer világcsúcsot javítani. Ezt Phelps ma nem engedte. Ahányszor megpróbáltam csökkenteni a kettőnk közötti távolságot, mindig rákapcsolt, nem csak gyors volt, hanem éber is. Én nagyon örülök a második helynek, de szerintem ez nem lesz mindig így. Lélekben ezerszer erősebb vagyok, mint tavaly, amikor a világbajnokságon nem jöttek össze a dolgok és tulajdonképpen már akkor elkönyveltem magamban, hogy nem győzhetek, amikor a rajtkőre felléptem. Sok minden megváltozott azóta bennem, és még vannak tartalékaim is. Athénban bronzot nyertem, most meg ezüstöt, Londonból aranyat hozok!”

Kolozsi Ildikó / Peking

További olimpiai híreink