Cseh László (elöl) Phelps nyomában © MTI - Koszticsák Szilárd |
A hajrában azonban a magyar klasszis elhúzott tőlük, s az országos csúcsot itt Pekingben már harmadszor megjavítva, 1:52.70-es Európa-rekorddal csapott célba. Ennél csak az immár minden idők legeredményesebb olimpikonjává előlépett Phelps tud jobbat. Cseh a táblára felnézve kétszer is boldogan csapott a vízbe, s fogadta japán riválisa gratulációját, miközben Phelps először lihegett kissé a kötélen.
"Nagyon élveztem az úszást, a jövőre nézve érdemes erőltetni ezt a számot - mondta Cseh az újságírók gyűrűjében. - Elégedett és boldog vagyok. Először éreztem, hogy közel vagyok Phelpshez." Turi György, Cseh mestere elsőként azt emelte ki, hogy tanítványa a második százon legyőzte Phelpset.
"Laci az utolsó százon három tizeddel gyorsabb volt Phelpsnél. Ez engem is meglepett, s az is, hogy ilyen nagyszerű időt úszott. Két variációt dolgoztunk ki, hogy egy nem túl erős kezdés után 140-től következzen egy ritmusváltás, ezt megcsinálta, de nem gondoltam volna, hogy közben ilyen jó lesz az első 100 ideje. Büszke vagyok a tanítványomra!"
Turi szerint 200 m vegyesen "nagy meccs" várható."Phelps fáradni tűnik, Lochte-t pedig fűti a visszavágás vágya a 400 vegyesen elszenvedett vereségért" - mondta. Cseh még egy számban érdekelt az olimpián, a szerda délutáni programban - magyar idő szerint 14:17 órakor - a 200 m vegyes előfutamában áll rajthoz.
"Szemüvegem telement vízzel a verseny során. 1:51 percen belüli világcsúcsot akartam, de ilyen körülmények között ez nem rossz eredmény" - mondta Phelps a finálé után. Cseh még egy számban érdekelt az olimpián, a szerda délutáni programban - magyar idő szerint 14:17 órakor - a 200 m vegyes előfutamában áll rajthoz.
További olimpiai híreink