A miskolci versenyző előzetesen sydneyi 30. helyének megismétlését várta magától a 1,5 km úszásból, 40 km kerékpározásból és 10 km futásból álló erőpróbán.
Kuttor az erősségének számító első számban jól kezdett, 9. helyen mászott ki a vízből, így ennek megfelelően az első bolyban kerekezett. Az a terve azonban már nem jött össze, hogy a szám végén a csoport elején legyen, s így elsők között vágjon neki a futásnak. Az olimpia után középtávra váltó sportoló végül a 48. helyen kezdte meg a záróetapot, s egy helyet még javított, így 47. lett az 55 fős mezőnyben.
A győzelmet nagy meglepetésre a német Jan Frodeno szerezte meg, míg a toronymagas favorit spanyol Javier Gomez, aki idén megnyerte a tiszaújvárosi Világkupát, csak negyedik lett.
Az érmek sorsa elképesztő izgalmak közepette dőlt el, ugyanis a célegyenesre négyen egyszerre fordultak rá. Gomez szokásának megfelelően a futás során ritmusváltásaival többször is megpróbálta leszakítani riválisait, de az élen haladók közül csak honfitársa, Ivan Rana maradt le, ugyanakkor Frodeno, a kanadai Simon Whitfield és az új-zélandi Bevan Docherty ezúttal váratlanul tapadni tudott a világranglista-vezetőre. A célegyenesben pedig Frodeno váltott tempót és bombameglepetésre éppen Gomez adta meg magát, így nemhogy az aranyéremről, de még a dobogóról is lecsúszott.
2008-AS NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK, PEKING |
TRIATLON, FÉRFIAK 1. Jan Frodeno (Németország) 1:48:53 ó 2. Simon Whitfield (Kanada) 1:48:58 3. Bevan Docherty (Új-Zéland) 1:49:05 4. Javier Gomez (Spanyolország) 1:49:13 5. Ivan Rana (Spanyolország) 1:49:21 6. Daniel Unger (Németország) 1:49:43 ...47. Kuttor Csaba 1:55:53 |