Ma mindkét kajakos egységünk kivívta a döntőbe jutást

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Benkő Zoltán harmadik lett középfutamában, ezzel bejutott a döntőbe K-1 1000 méteren a pekingi olimpián. A Kozmann György, Kiss Tamás kenukettes 1000 méteren a középfutamában a második helyen végzett, így szintén finálés.


A Győri Graboplast VSE 25 éves lapátforgatója a második futamba kapott besorolást, s akárcsak az elsőből, innen is az első három csatlakozott a finálés szereplést már hétfőn kiharcoló három kajakoshoz.

Az ebben a számban vb-4. és Eb-2. magyar versenyző jól rajtolt, az élre is állt, de vele tartott a horvát Stjepan Janic, a német Max Hoff és a portugál Emanuel Silva is. A táv felénél Janic állt az élre, egy fél hajónyi előnyre tett szert, majd a finisben Hoff vette át a vezetést, a harmadik helyért pedig nagy csata alakult ki Benkő és Silva között. A portugál a végén berúgta hajóját, de Benkő így is egy hajszállal megelőzte őt.

Kozmann eredetileg Kolonics Györggyel indult volna a játékokon, kettősük mindkét távon dobogóesélyesnek számított, a kétszeres ötkarikás bajnok társ azonban július 15-én, edzés közben elhunyt. A tragédia sokkolta az egész csapatot, különösen Kozmannt, aki néhány napig nem is tudta, folytassa-e egyáltalán a felkészülést és pályafutását, végül azonban úgy döntött, hogy a Kolonics által is kedvelt Kiss-sel elindul Pekingben, és megpróbál méltóan tisztelegni sporttársa és barátja emléke előtt.

Hétfői előfutamában negyedik lett a frissen alakult magyar duó, ezzel akkor éppen lemaradt a fináléról. Szerdán nyílt lehetőség a javításra, és a kettős élt is az alkalommal. A mezőnnyel együtt jött el a rajtból, a 250-nél a bolgárok kicsit megléptek, Kozmannék pedig az ötödik helyen lapátoltak. Féltávnál bolgár, kínai, lengyel, francia, magyar hajó volt a sorrend az élen, de Kiss és Kozmann remekül váltott tempót, a második 500-on nagyon meggyőzően haladt, az utolsó 100-on pedig már vezetett is. Végül csak a hajójukat jobban berúgó lengyelek előzték meg a magyar párost, minimális különbséggel.

Ezzel eldőlt, hogy az összes 1000 méteres távon lesz magyar a döntőben. Csütörtökön 500 méteren rendeznek középfutamokat, a magyarok három számban lesznek érdekeltek: kajak egyesben Vereckei Ákos, míg kenuban Vajda Attila, illetve a Sáfrán Mihály, Sáfrány Mátyás duó.