Újabb két magyar döntős kajak-kenuban

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kajak egyesek 500 m-es versenyében érdekelt Vereckei Ákos bejutott a szombati döntőbe a pekingi olimpián, miután középfutamában a harmadik helyen ért célba. Vajda Attila kenu egyes 500 méteren bejutott a fináléba, miután középfutamában az első helyen végzett.


A 12 közül ez volt az egyetlen szám, amelyben a sok nevező (29) miatt az előfutamokból  senki nem kvalifikálhatta magát egyenes ágon a végjátékba, így a magyar lapátforgató hibába nyerte meg a keddi versenyt, csütörtökön is vízre kellett szállnia, itt az első három hely ért finálét.

Ezúttal már jóval erősebb ellenfelek vártak rá, mint a bemutatkozáskor. Ott lapátolt mellette például a norvégok klasszisa, Eirik Veraas Larsen, akinek ugyan az 1000 m a kedvenc száma, de fél kilométeren sem szabad lebecsülni, továbbá Stjepan Janic, Janics Natasa horvát színekben versenyző testvére, Kasper Bleibach, az idei, milánói Európa-bajnokság dán aranyérmese és az izraeli Michael Kolganov is, aki éppen őt megelőzve lett bronzérmes Sydneyben. 

Önmagához képest jól kezdett az ebben a számban háromszoros vb- és ötszörös Eb-első Vereckei - aki az 1000 m-es négyes tagjaként már bejutott a döntőbe -, féltávnál a negyedik helyen lapátolt, majd az utolsó száz méterre másodikként érkezett Janicot üldözve. A hajrára aztán kissé elfáradt, így végül Larsen megelőzte, de így is magabiztosan szerezte meg a harmadik, még továbbjutó helyet.

A korábbi napok kellemes, már-már túl meleg időjárása után egyébként az Olimpiai Parktól mintegy egyórányi autóútra fekvő Sunji regattaközpontban is megváltoztak a körülmények: időnként csak szemerkélve, máskor pedig zuhogva, de egész nap esett az eső és a hőmérséklet is jelentősen csökkent.