A Hajós Alfréd Uszoda a Margitszigeten. Ideális helyszín |
„Rengeteg helyen elhangzik az, hogy milyen jó is lenne olimpiát rendezni, de ha őszinte akarok lenni, még egy használható javaslatot sem hallottam arra nézve, hogy ezt hogyan is képzelik el. Ugyanis ha pár év múlva majd a nullán áll a magyar sport, akkor vajon mivel akarunk kirukkolni a világ előtt egy esetleges budapesti olimpián?” - fogalmazza meg az egyáltalán nem költői kérdést Magyar.
Nagyon jól hangzik persze, hogy hozzuk a nyári játékokat hazánkba, de egyelőre felelőtlen és irreális az olimpiai rendezés bármilyen szlogenjével „dobálózni”. Nem érdemes azon gondolkodnunk, hogy lesz-e elég létesítmény 2020-ra, sokkal inkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy egyáltalán lesz-e akkorra olimpiai csapatunk, és ha lesz, akkor hány magyar sportolónak szurkolhatunk majd? Szép gesztus a miniszterelnöktől, hogy személyesen gratulál a bajnokoknak, de sejthetően számukra közel sem ez a legfontosabb.
Nem ideális a számunkra és a sport számára sem a jóval a várakozáson alul sikerült olimpiai szereplés után kialakult helyzet. Ki mennyi támogatást kap majd az elkövetkezendő négy évben? Valóban annak alapján döntik majd el főleg, hogy hogyan szerepelt az adott sportág Pekingben? „Ennek a negyedik helyezésnek köszönhetően újabb négy éves cikluson keresztül biztosítva lesz a kézilabda anyagi háttere” – mondja Kökény Bea egykori kézilabdázó, olimpiai ezüstérmes. De valóban ez kellene, hogy a sportfinanszírozás alapja legyen? Jó ez nekünk és – elsősorban – a sportnak?
Ezen a ponton tehát végérvényesen össze kell kötni a sportfinanszírozást és az olimpiai rendezés tervét. Vegyük például Nagy-Britanniát, amelynek olimpikonjai az 1996-os atlantai nyári játékokon mindössze egyetlen aranyérmet, összesen pedig csak tizenöt medált szereztek. Azonban nem estek kétségbe, elmaradt az önostorozás. Sokkal inkább azzal foglalkoztak, hogy újra sikeressé tegyék sportágaikat, és két londoni olimpiával (1908, 1948) a hátuk mögött harmadszor is a brit fővárosba hozzák a játékokat. Az eredmény látványos volt: sportolóik Sydneyben 11 (28), Athénban 9 (30), Pekingben pedig már 19 (47) aranyérmet szereztek (zárójelben az összérmek száma látható). 2012-ben pedig ismét az angol főváros látja vendégül a világ sportolóit.
Hazánkban a vártnál gyengébb olimpiai szereplés nemcsak letargikus állapotot eredményezett, de megkezdődött a sárdobálás is, amelynek a végén ezúttal is ki fog derülni, hogy a "másik" a hibás. Az olimpia után mindenki mosakszik, és többek között a túlzott elvárással magyarázza a „sikertelenséget”. Mintha bizony nem a sportvezetőink táplálták volna a túlzott elvárásokat... Miért számítottunk volna kevesebb éremre, ha senki nem mondta nekünk: hátrább az agarakkal?
Manapság már – augusztus 24., a játékok zárónapja után – rendszeresen hallani, hogy kis ország vagyunk, ezért „meg kell elégednünk azzal is, amit most elértünk”, vagy „sok hozzánk hasonló kaliberű ország ennél kevesebbel is beérné”. Ha erre gondolunk, soha ne felejtsük el: azok a kis országok egyelőre nem is szeretnének olimpiát rendezni. Ha viszont mi igen, akkor újra kell gondolnunk a sport és a pénz viszonyát, hiszen a szakértők szerint is legalább 20-30 év, míg újraépíthetjük az élsportban azt, amit egyszer már teljesen – vagy majdnem teljesen – leromboltunk (új edzők, új sportolók, új létesítmények).
Persze nem lenne korrekt összehasonlítani Londont és Budapestet rendezésre való alkalmasság szempontjából, de hasznosítható tapasztalatok érdekében érdemes szétnézni az újkori olimpiák – vagyis inkább az 1984 óta rendezett játékok – palettáján. De nem is kell annyira visszamennünk az időben: hogy infrastruktúra szempontjából mire is lenne szüksége egy rendező országnak/városnak, arról Sydneyben, Athénban és Pekingben kijózanító képet kaphattunk.
Peking - a szemfényvesztés olimpiája (Oldaltörés)
Peking, záróünnepség. Fel van adva a lecke © MTI |
Kína valóban arra törekedett, hogy mindenben kielégítse a világ sportszerető közönségének igényét, közben ugyanakkor nem akart saját magáról se megfeledkezni. Előbbiért nem átallotta bevetni a digitális technikát sem csak azért, hogy lélegzetelállító látványt varázsoljon milliárdnyi képernyőre, de azt se feledjük: ennek árát viszont a sportpályákon igyekezett visszakérni.
„Személyes tapasztalataim a rendezést, a színvonalat és a sportlétesítményeket illetően nagyon jók – mondta lapunknak Kökény Bea. – Ezen a téren Peking még Sydneyt és Atlantát is túlszárnyalta, bár Kína lényegesen több embert tudott mozgósítani az ügy érdekében. Egyedül a jegyértékesítés volt problémás, erre nyilván ők sem tudtak rendesen felkészülni. Európában ezzel egész biztosan kevesebb gond lett volna.”
A szervezéssel szinte mindenki elégedett. „A kínai kormány hihetetlen pénzt és szakértelmet mozgósított a nyári játékok érdekében – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Magyar Zoltán. – Nemcsak a csarnokok voltak fantasztikusak, de az olimpiai falu és a biztonság is tökéletes volt. Én már sok versenyen vettem részt életem során vagy versenyzőként, vagy nézőként, de a létesítmények szempontjából ez az olimpia engem is lenyűgözött.”
Szinte hagyomány, hogy a vendéglátó ország sportolói jobban szerepelnek az aktuális olimpián, mint egyébként szoktak. Nem kell itt feltételenül csalásra gondolni: a hazai pálya valóban minden sportágban előny. Nem beszélve arról, hogy az olimpiai kvalifikáció kínjaitól is megszabadulnak a hazai sportolók. Ám a hazai pálya ezúttal talán jobban lejtett a kelleténél. „Ha két nagyjából azonos képességű tornász csap össze, és pontozás után a hazai versenyző diadalmaskodik, azt tornában nem tekintjük csalásnak. Most azonban több alkalommal nem egészen ez volt a helyzet” – véli Magyar Zoltán. Egyes esetekben érmeket vettek el más országoktól Kína javára. Kökény Bea szerint ez a tendencia a csapatjátékoknál nem volt annyira érezhető. „Kicsit talán tényleg a kínaiaknak fújtak a bírók, de ez a rendező ország sportolóival mindig így van. Ez elsősorban az olyan egyéni, pontozásos sportágaknál volt érezhető, mint a torna, az ökölvívás vagy a birkózás.”
Azt persze mindegyik szakértőnk igyekezett kidomborítani, hogy az olimpia óriási üzlet, és ez így lenne hazánk esetében is. Csakhogy nagyszabású befektetések nélkül, amelyek nagy része csak hosszú távon térülne meg, ez nem lesz a mi bizniszünk. A magyar állam egyelőre képtelen lenne finaszírozni a nyári játékokat, a magyar üzleti elit pedig a jelek szerint egyelőre nem szívesen költ olyasmire, ami nem hoz rövid időn belül kézzel fogható hasznot. Egy olimpiai rendezés pedig ilyen.