A főorvos azt követően nyilatkozta ezt, hogy a város vízellátásáért felelős társaság, a Miskolci Vízművek (Miviz) Kft. ügyvezetője szerdán azt mondta az MTI-nek: műszaki okok miatt opálossá vált a víz Miskolc egy részén. A tiszti főorvos tájékoztatása szerint már a miskolciak is jelezték nekik a csapvíz sárgás elszíneződését.
A város keleti és belvárosi részén az ivóvízhálózatban jelentkező opálosodást az áramlási irányok megváltoztatása, valamint a hálózatban leülepedett vas-mangán felkavarodása okozta, illetve okozza a víz sárgás elszíneződését, amely azonban az egészségre nem ártalmas. A főorvos azt is elmondta, hogy a víz minőségét az ÁNTSZ folyamatosan ellenőrzi, az eredmények megfelelőek, így a forralás nem indokolt és nem szükséges. Az ÁNTSZ-nek megbetegedésekről nincs tudomása - jegyezte meg.
Több héttel ezelőtt Miskolcon háromezernél többen betegedtek meg a szennyezett ivóvíztől, a városban ezért irányul különös figyelem a víz minőségére.