A boldogságtól ordítani

Konfliktushelyzetek. Nincs tovább?

A munkában megfáradt férj újságot lapozgatva, békésen ücsörög foteljában, miközben karácsonyi lázban égő felesége, anyósa és a gyerekek sürögnek-forognak körülötte. A nej - látszólag minden előzmény nélkül - egyszer csak üvöltözni kezd emberével, aki egy darabig tűri, majd a verbális replikát mellőzve kioszt pár nyaklevest. Egy másik variáció szerint a "legszívesebben máshol lennék", "ha tehetném, elutaznék" kezdetű mondatokkal az asszony szítja a konfliktus parazsát mindaddig, míg a ház ura fel nem borítja az ünnepi asztalt. "A férfi az első esetben szabotál, szakszóval passzívan provokál azzal, hogy kivonja magát a családból, a második esetben a nő a provokatőr, de már aktív szerepváltozatban. A különbségek ellenére a férfi és a nő viselkedésének rugója ugyanarra a srófra jár: legszívesebben mindkettő véget vetne a kapcsolatnak" - értelmezi az év végi ünnepnapokon megsűrűsödő ilyetén konfliktushelyzeteket Sebestyén Tamás pszichológus, aki több évtizede foglalkozik párterápiával és családikonfliktus-kezeléssel, s akinek a szeretetünnepeket követő időszakban évről évre bővül a klientúrája.

A nemzetközi bűnügyi statisztikák is azt jelzik, hogy a tettlegességig fajuló családi viszályokból 15-20 százalékkal esik több az ünnep-, mint a hétköznapokra. Aminek egyik oka nyilvánvalóan az, hogy ekkor szakadnak fel az év során elszenvedett lelki sérülések; a párok közötti kisded játszmák során beszerzett karcolásoktól a tágabb családot is érintő - sértődésekkel felülfertőzött - mélyvágásokig. Az európai kultúrkörben tradicionálisnak mondható mértéktelen ünnepi - főként szilveszteri - alkoholfogyasztás csak tetézi a seblázat.

A kacifántos szituációkat jól jellemzi egy pár évvel korábbi szentestén elcsattant pofon. A nyaklevest a halászlével csöndben foglalatoskodó férj osztotta ki zsémbelő - a férfi kezéből még a fakanalat is kiragadó - nejének. A másik és önnön viselkedésétől egyaránt meglepődött értelmiségi pár terápiába vonult, a tettlegesség tehát a hitvesi párbeszéd nyitánya lett. Más, nem mellékes kérdés, hogy a tisztázás eredménye válás lett. A terápia során ugyanis kiderült, hogy mindketten - öntudatlanul - szülői mintákat követnek, s ezek mondhatni változtathatatlanul, illetve a másik által tolerálhatatlanul épültek be személyiségjegyeikbe. A férj anyja például folyton zsörtölődött az apjával, aki viszont rendszeresen verte az asszonyt. S a férfi hiába próbálkozott, úgymond ellenhatásként, a tüntető hallgatással, merthogy ez a végletekig ingerelte a problémákat hangos disputák során tisztázó családi mintát követő feleséget. A példa eltér az átlagtól. Ugyanis "a konfliktusok feloldása a magasan kvalifikált, többdiplomás rétegekhez tartozóknál a legnehezebb" - számol be tapasztalatairól Sebestyén Tamás. Az (elvileg) pallérozottabbak sokszor még azt is racionálisnak tetsző érvekkel hárítják el, hogy egyáltalán leüljenek egymással megbeszélni bajaikat, így azt is jóval nehezebben látják be, ha érzelmi zsákutcába kerültek.

Noha korántsem minden családon belüli ingerültség torkollik erőszakba, "az álságosan mosolygó nagyszülőkkel, a semmittevésével vagy épp görcsös sertepertéléssel tüntető anyóssal, a kimérten »vendégeskedő«, presztízsajándékokkal kedveskedő apóssal elköltött ebédek és vacsorák is komoly indulatokat gerjeszthetnek" - mondja Sebestyén Tamás, aki meggyőződéssel vallja: a többnapos ünnepi együttlétek nem forrásai, csupán katalizátorai a családi konfliktusoknak. A perpatvarokkal díszített karácsonyok persze ritkábbak, mint a csupán csöndes lelki terrorral megkeserített ünnepnapok. Amikor például a felnőttek némaságba burkolózva - legfeljebb a praktikus teendőkre szorítkozó dialógusokba bocsátkozva - vészelik át az év végét. Ranschburg Jenő pszichológus szerint azonban az ilyen, látszólag épp a konfliktust kerülő, netán megelőző megoldások ugyanolyan negatív példával szolgálnak a felnövekvő generációknak, mint a veszekedős-verekedős együttlétek.

"Az ünnepnapok meg- és átélése, a közös rítusok teszik, tehetik vonzóvá a gyermekeknek a család modelljét. Ha a karácsonyok, szilveszterek sorozatosan falsul sikerülnek, akkor felnőttként nem a társas együttélést választják majd" - vonja le évtizedes tapasztalatán alapuló következtetését az ismert pszichológus, aki arra is figyelmeztet, hogy a felfokozott várakozásokból sokszor csupán a kiüresedett rosszkedv, a szplín, illetve a rejtett vagy nyílt agresszió marad az ünnepekre. Ennek meghatározó okát pedig, a ma már közhelyként emlegetett kimerítő élettempón túl, a reklámok gerjesztette - évről évre erőn felüli költekezésbe torkolló - bevásárlási hisztériában látja.

Az állandó bozótharccá fajuló családi viszályokra is vannak kézenfekvő megoldások - tér vissza vesszőparipájához Sebestyén Tamás, hozzátéve: ezek kivitelezése korántsem pofonegyszerű. A pszichológus szerint a családtagoknak mindenekelőtt tisztázniuk kell, összetartja-e még őket valamiféle érzelem. S ha a megfontolt válasz nemleges, jobb, ha a párok a váláshoz szedik össze a bátorságukat, megteremtve maguknak és a másiknak az új élet lehetőségét. Jóval bonyolultabb a helyzet akkor, amikor az amúgy kezelhető párkapcsolatba egy szekírozó anyós, kötözködő ipam "zavar be". Ilyenkor - állítják a terápiás szakemberek - gyógyító erejűek lehetnek az egyébként sima esetben is hasznos kiruccanások, az otthontól távol töltött ünnepek (akár még utólagos pihentetőként is). Az új környezet ugyanis - amellett, hogy van mire fogni a rokonlátogatások elhalasztását vagy elmaradását - újra egymáshoz kapcsolhatja a pár két tagját. Az unokák felügyeletével megbízott, zsörtölődésre hajlamos nagyszülők pedig egy időre fontosnak, nélkülözhetetlennek érezhetik magukat...

VAJNA TAMÁS