Egészség zsebből: mire költjük a pénzünket?

HVG

Sokak számára meglepő lehet: Magyarország azon országok közé tartozik, amelyekben magas a magánkiadások aránya az összes egészségügyi ráfordításból, legalábbis ha hihetünk a fejlett országokat tömörítő OECD statisztikáinak. Ezen belül is magas azon kiadások aránya, amelyeket zsebből - tehát nem valamilyen biztosításon vagy pénztáron keresztül - csengetnek ki a betegek. (Ráadásul az OECD adatai 2004-ből származnak, márpedig azóta jelentősen csökkentek a gyógyításra-megelőzésre fordított közkiadások Magyarországon.)

A HVG-Medián felmérések (lásd a módszertant) alapján úgy becsülhető, hogy a tavaly áprilist megelőző 12 hónapban nagyjából 385 milliárd forintot, tavaly márciustól idén februárig pedig 423 milliárdot költött a felnőtt lakosság a saját egészségére. Ez mindkét esetben körülbelül a GDP 1,6 százalékát jelentette. Mindkét adatfelvételből az olvasható ki, hogy az összes egészségügyi magánkiadás közel 80 százalékát a gyógyszerre, a fogászati ellátásra és a szemüvegre-kontaktlencsére költött forintok teszik ki. Ám némi átrendeződésről is tanúskodnak az adatok. A két időszak között természetesen nőtt a vizitdíj aránya a kiadásokból, ám minden, az egészségünkre fordított 100 forintból még így is mindössze négyet fizettünk ki ilyen címen.

A vizitdíj bevezetésétől sokan a hálapénz visszaszorulását várták, ami úgy tűnik, be is következett (HVG, 2008. március 7.), de hogy mennyire az előbbi hatására, azt nem tudni. A vizsgált időszakban ugyanis visszaestek a reáljövedelmek, ráadásul a gyógyszerár-támogatások megkurtításának és az ellátás igénybevételét korlátozó egyéb intézkedéseknek, például a várólisták megjelenésének is lehetett ilyen hatása.

HVG

Kevesebben fordultak doktorhoz (a háziorvosokat nem számítva) az idén februárban felvett adatok szerint, kevesebben és rövidebb ideig feküdtek kórházban, kevesebben adtak hálapénzt, mint szűk egy évvel korábban. A hálapénzes borítékok - kivéve a kórházi betegek által adottakat - soványabbak lettek. Bár a közvélemény-kutatások alapján készített összegszerű becslésekben viszonylag nagy a statisztikai bizonytalanság, az inflációt is figyelembe véve az feltételezhető, hogy tavaly április óta közel 30 százalékkal csökkent a hálapénz mértéke. Hogy ez a változás nem a közvélemény-kutatásokból száműzhetetlen véletlen következménye, azt megerősíti a Medián tavaly nyáron az orvosok körében végzett felmérése is, amelyben a megkérdezettek jelentős hálapénz-visszaesésről számoltak be. Mindenesetre megváltoztak a paraszolvenciával kapcsolatos lakossági attitűdök is: 2006 novembere óta 6 százalékkal, 43 százalékra nőtt azoknak az aránya, akik szerint a hálapénz megszüntethető. (Igaz, 47 százalék továbbra is úgy véli, hogy "a hálapénz igazságtalan, de el kell fogadni, mert nem lehet megszüntetni".) Az összes hálapénz közel felét a fekvő betegek fizetik ki, a járó betegek mindössze 14 százaléka dug az orvos zsebébe borítékot.

A hosszabbodó várólisták, a szigorodó beutalási rend és a vizitdíj a jelek szerint nem növelték a magánorvosok iránti keresletet - legalábbis egyelőre nem választották többen a maszek rendeléseket. Körülbelül minden tizedik polgár jár több-kevesebb rendszerességgel magánorvoshoz. A nőgyógyászokon kívül a betegek elsősorban privát bőrgyógyászokhoz, urológusokhoz és pszichiáterekhez fordulnak, vagyis olyan szakorvosokhoz, akiknél rossz esetben könnyen kiszolgáltatottan érezhetnék magukat. A leggyakrabban, az esetek felében mégis a fogászati ellátásért fordultunk a privát szféra szolgáltatásai felé, a páciensek fele magánfogorvoshoz megy, még akkor is, ha náluk átlagosan kétszer annyiba kerül az ellátás. A betegek negyede régóta visszajár orvosához, orvosaihoz. Az ő 22 százalékuk csak magánrendelésre jár, 8 százalékuk pedig ugyanazt az orvost keresi föl magánbetegként és az egészségbiztosító által finanszírozott páciensként is.

HVG

Bár kevés magyar jár csak privát szemészhez, az optikusnál sokan és sok pénzt hagynak, hiszen minden negyedik polgár hord szemüveget vagy kontaktlencsét. A piaci szolgáltatások közül a legmeredekebben a gyógyfürdőre, wellnessre és masszázsra fordított összegek nőttek, ami a divaton túl valószínűleg azt itt elkölthető béren kívüli munkáltatói juttatások (például üdülési csekkek) emelkedésével is magyarázható.

A HVG-Medián kutatás kitért arra is, hogy hányan és milyen okból nem, vagy csak késve fordultak orvoshoz, noha voltak panaszaik. A megkérdezettek 27 százaléka számolt be ilyen esetről. Túlnyomó többségük nem érezte súlyosnak a panaszát, s távolmaradását azzal indokolta, hogy bajai orvosi beavatkozás nélkül is elmúlnak (lásd ábránkat). A felsorolt 13 lehetséges ok közül a "nem akartam hálapénzt fizetni", illetve a "nem akartam gyógyszerre költeni" csak az ötödik, illetve hetedik helyen áll a sorban.

Az összes egészségi magánkiadás 80 százaléka a felnőtt lakosság legöregebb-legbetegebb egyharmadára esik: a rossz egészségi állapotúak háromszor annyit költenek, mint a makkegészségesek, elsősorban a gyógyszerkiadások miatt. A nők, különösen a középkorúak, jóval többet áldoznak az egészségükre, mint a férfiak, ami összefügg a nőgyógyászati szakma piacosodásával. És persze a jövedelem is számít: a lakosság legmódosabb 20 százaléka másfélszer annyit fizet, mint az alsó jövedelmi ötödhöz tartozók, ami egyébiránt nem tűnik nagy különbségnek. A gazdagabbak nemcsak wellnessre, magánorvosra és fogászatra költenek jóval többet a szegényebbeknél, hanem hálapénzre is.

CSABA IVÁN, KARÁCSONY GERGELY