Ismerkedjünk meg a nagymúltú óragyártó három olyan, platinából készült luxusdarabjával, ami a Bornrich szerint feltehetően - és az anyaghasználatból adódóan - a világ legnehezebb, egyben legkomplexebb karórái ebben a pillanatban:
Balról jobbra haladva az első a 450 ezer dollár (100 millió forint) körüli Blue Danube, ami a mi drága jó Dunánkról lett elnevezve, vagy a róla elnevezett keringőről, ezt nem tudni, mindenesetre ez az óra egy 120 évvel ezelőtti koncepció újrahasznosítása, 400 (!) mikroszkópikus alkatrészből felépítve. Ezt a gyártó oldalának hála további fotókon is megcsodálhatjuk:
Állítólag ez az óra fogyasztotta el a legtöbb időt a szerelési folyamatban, annyira kifinomult szerkezettel rendelkezik. De a másik két karóra sem panaszkodhat magára: az (első képen a középső) Blue Sensation 260 ezer dollárt, azaz 58 millió forintot ér, a jobb szélső Blue Whirlwind ára pedig közel 850 ezer dollárig, vagyis 189 millió forintig kúszik.
Bővebben ezekről a karórákról itt.