szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Marsról származik az a kőzet, amelyet a Szaharában fedeztek fel nemrég: kutatók szerint a baseball-labda méretű kő ugyanakkor jelentősen különbözik a vörös bolygóról eddig érkezett többi meteorittól.

A kőzet nem csupán idősebb eddig becsapódott társainál, hanem hozzájuk képest több vizet is tartalmaz. A meteorit becslések alapján valamivel több mint kétmilliárd éves, és rendkívül hasonlít azokhoz a vulkanikus kőzetekhez, amelyeket az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Spirit és Opportunity nevű robotfelderítői vizsgálnak a Mars felszínén.

A Science című folyóirat internetes oldalán közölt tanulmány az Új-Mexikói Egyetem Meteorikus Intézetének igazgatójaként tevékenykedő Carl Agee vezetésével készült. A Földbe csapódó meteoritok többsége a Mars és a Jupiter pályája közötti kisbolygóöv térségéből érkezik, de néhány közülük a Holdról és a Marsról származik.

Ez idáig nagyjából 65 marsi kőzetet találtak a Földön, többségüket az Antarktika vagy a Szahara térségében. A legidősebb lelet abból a 4,5 milliárd évvel ezelőtti időszakból származik, amikor a Mars még melegebb és nedvesebb volt. A leletek közül néhány 1,3 milliárd évre tekint vissza, míg a maradékuk 600 millió éves vagy annál fiatalabb. Körülbelül 2,1 milliárd évével a most felfedezett darab a második legidősebb ismert marsi kőzet.

A Szaharában talált meteorit az NWA 7034 jelölést viseli, és Fekete Szépségnek becézik. Az Új-mexikói Egyetem adományként kapta egy amerikaitól, aki tavaly egy marokkói meteoritkereskedőtől vásárolta meg.

A kutatók számos vizsgálattal erősítették meg a meteorit származási helyét. Azt is megállapították, hogy bár a kőzeten végzett vizsgálatok során kinyert vízmennyiség alacsony volt, még így is jóval meghaladta a Marsról származó többi kőzetnél tapasztalt értéket. A szakemberek jelenleg azt vizsgálják, hogy a kőzet mennyi ideig sodródott a világűrben, és mióta pihent a Szaharában.

Beszakadt a forint, 414-re ugrott az euróárfolyam

Beszakadt a forint, 414-re ugrott az euróárfolyam

Ön mire fog emlékezni 2024-ből? Szavazzon az év emberére, citromdíjasára, szavára és legabszurdabb történetére!

Ön mire fog emlékezni 2024-ből? Szavazzon az év emberére, citromdíjasára, szavára és legabszurdabb történetére!

Osztrák bordélyokat üzemeltető magyarokra csaptak le a rendőrök

Osztrák bordélyokat üzemeltető magyarokra csaptak le a rendőrök

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"

Sonny Boy, Al Pacino élete – 3. rész: "Mit szólnál, ha azt mondanám, egymillió van ebben a dobozban?"