szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A világ legritkább orangutánalfajának kétszáz egyedből álló populációját fedezték fel Borneó sűrű erdőinek a mélyén.

A borneói orangután összes alfaja veszélyeztetettnek számít, de a tudósok szerint a mindössze 3 000–4 500 példányt számláló Pongo pygmaeus pygmaeus helyzete kiváltképpen kritikus. Háromnegyedük a sziget Malajziához tartozó részén, a Sarawak állambeli Batang Ai Nemzeti Parkban él. A most felfedezett állományra a Vadvédelmi Társaság (Wildlife Conservation Society, WCS) szakemberei a park melletti, mintegy 140 négyzetkilométeren elterülő dzsungelben bukkantak.

A helybeliek ugyan tudatában voltak a csapat jelenlétének, de az állatok tanulmányozása csak most februárban kezdődött, amikor a WCS kutatói felderítő körutat tettek a térségben. Annak során fedezték fel az orangutánok által használt fészkeket, amelyek jelezték, hogy viszonylag népes csoport tanyázik a környéken.

A LiveScience tudományos portálon megjelent beszámoló szerint az alvóhelyek hasonlóak azokhoz, amelyekről tavaly jelent meg tanulmány a Manchesteri Egyetem szakértője, Adam van Casteren tollából. Az általa vezetett csapat Szumátrán folytatott vizsgálat alapján megállapította, hogy az orangutánok mesteri ágykészítők, és figyelemre méltó "műszaki tudással" rendelkeznek. A magasan a fák koronájában épített fészkek feltehetően nemcsak kellemes pihenést biztosítanak, de meg is óvják éjjel gazdáikat a ragadozóktól és az élősködőktől.

A főemlősök egy stabil oldalágat választanak ki ágyuk alapjának, majd azon ülve a közvetlen környezet ágait és gallyait a leendő fészek középpontja felé hajlítják: úgy fonják egymásba az ágakat, hogy kialakul egy ovális alapszerkezet. Később kibélelik az ágszövevényt, de matracot, szükség esetén takarót vagy akár párnát is készítenek maguknak.

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Sokszor kell majd kimennie az Alkotmánybíróság üléséről Hende Csabának, ha megválasztják alkotmánybírónak

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Pánik üzemmódba kapcsoltak a Firefox-csapatban a Google ellen hozott ítélet miatt

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Három biztosító sem emeli a díjait egy évig, meghallották Nagy Márton szavát

Valószínűleg ön sem mossa elég gyakran a törölközőit

Valószínűleg ön sem mossa elég gyakran a törölközőit