szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Magyar idő szerint hétfőn hajnalban kel át a híres kötéltáncos, Nik Wallenda a Grand Canyonban a Little Colorado folyó felett – közölte a mutatványt világszerte élőben közvetítő Discovery Channel az MTI-vel csütörtökön.

Az akrobata egy mindössze 5 centiméter vastagságú kötélen fog 450 métert sétálni 457 méteres magasságban a kanyargó Little Colorado folyó felett. A 34 éves, háromgyerekes amerikai légtornász tavaly még biztosítókötéllel kelt át a Niagara-vízesésen, az új mutatványát viszont már anélkül hajtja végre. 

A Discovery Channel most először vállalkozott arra, hogy világszerte élőben közvetíti Nik Wallenda akrobata minden lépését. A kísérlet vasárnap délután zajlik, így magyar idő szerint hétfőn hajnali 2 órakor lesz látható a hajmeresztő vállalkozás – olvasható az összegzésben.

Wallenda családja a 18. század óta foglalkozik cirkuszi mutatványokkal, csaknem száz éve hajtanak végre kötéltánc-mutatványokat biztosítóháló nélkül, ennek köszönhetik világhírüket.

A család több tagja is gyakorlás vagy mutatvány közben veszítette életét. Így a "Repülő Wallendák" társulatot az 1920-as években megalapító Karl Wallenda is, aki Puerto Ricóban, erős szélben 10 emeletnyi magasságból zuhant le 73 évesen.

A Blink-182 zenésze elárverezett egy Banksy-festményt, több mint 2 milliárd forintot kapott érte

A Blink-182 zenésze elárverezett egy Banksy-festményt, több mint 2 milliárd forintot kapott érte

Orbán Balázs megmagyarázta, mire gondolt Orbán Viktor, amikor Ukrajna nevű területről beszélt

Orbán Balázs megmagyarázta, mire gondolt Orbán Viktor, amikor Ukrajna nevű területről beszélt

Süddeutsche Zeitung-riport: A magyar bírák nem akarnak tovább hallgatni

Süddeutsche Zeitung-riport: A magyar bírák nem akarnak tovább hallgatni

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6